MEGALKUVÁS NÉLKÜL
Egry József a 20. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb, legeredetibb, egyetlen művészeti iskolához sem kötődő alakja, aki a nyomorból indulva jutott el a legmagasabb szintű művészetig. „Az igazi alkotó, mindegy, hogy milyen származású: proli vagy herceg, a rangja isteni.”

Egry József (1883‒1951) zalai napszámosszülők gyermekeként született, akik a boldogulás reményében költöztek Budapestre. Pesten a nyomor évei következtek, Egry már nyolcévesen kosarat cipelt pár fillérért a piacon, vizet árult a Városligetben, és népkonyhára járt élelemért. Nem volt jó tanuló, a polgári iskolát be sem fejezte, viszont a rajzolás iránti vágya és tehetsége már korán megmutatkozott. Fellegi Emil „dekoratív festőnél” és Korcsek János arcképfestőnél mindenesként dolgozva tanulta a szakma alapfogásait, közben beiratkozott a Mintarajziskola esti akt-tagozatára, statisztált az Operaházban, olvasott és művelődött.

1901-ben szerepelt először a Nemzeti Szalon kiállításán két festményével. Lyka Károly, az Új Idők folyóirat szerkesztője felfigyelt az ifjú tehetségre, pártfogásába vette, és az ő segítségével utazhatott ki Egry Münchenbe, majd Párizsba, ahol egy esztendőt töltött újabb ismereteket, impulzusokat szerezve – és nyomorogva. Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly festőművészek hívására 1906-ban hazatért, és ösztöndíjat kapott a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Ferenczy tanítványa lett. Másfél év múlva elhagyta az iskolát, amelynek kötöttségeit nem bírta.

„Csak az átlagművészek tapadnak a tradíciókhoz! Az igazi művészet teremti a tradíciót!”

1909-ben a modern szellemű Művészházban rendezte első önálló kiállítását. Ezek után járt Belgiumban, Erdélyben, Gödöllőn, Ungváron, néhány műve pedig kijutott Münchenbe, a Moderne Galerie kiállítására.

1915-ben behívták katonának. A gyenge testalkatú festő súlyosan megbetegedett a nagykanizsai táborban, így a badacsonyi kórházba került, ahol megismerkedett Vízkeletyné Pauler Juliskával, aki önkéntes ápolónőként dolgozott az intézményben. Juliska édesapja történész volt, férje pedig nemesi családból származó katonatiszt – ám az ifjú asszony, felrúgva a kor erkölcsi szokásait, elvált férjétől, és összekötötte életét a nincstelen festővel, akivel 30 évig éltek együtt. A háború után Keszthelyen laktak, a nyarakat Piroska badacsonytomaji présházában töltötték ‒ innentől a festő lakhelye a Balaton lett.

A korábban a kubista, plein air és expresszionista irányzatokból építkező Egry az 1920-as években találta meg egyedi stílusát, amelyhez sajátos technikát, olajpasztellt használt. A '20-as években kiállított a Nemzeti Szalonban, Berlinben, Drezdában, és az egyre ismertebb festő a Képzőművészek Új Társasága elnökségi tagja is lett.

1930-tól a teleket egy budapesti bérelt lakásban töltötték, a többi hónapban a Balaton mellett laktak. Súlyosbodó tüdőbaja miatt többször jártak Itáliában, ennek költségit az eladott badacsonyi szőlő és baráti támogatás fedezte. Közben nekiálltak a badacsonyi műtermes ház építésének, amelybe 1941-ben költözhettek be. Sikeres kiállításokat rendezett az Ernst Múzeumban, a Fränkel Szalonban, valamint Bécsben, és egyre több méltató tanulmány jelent meg róla.

„A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját”

‒ írja Egry, s valóban ezt ragadta meg művészetében: a fények megtörését, játékát; a táj lágyságát, élettel-teliségét; az ember és természet harmóniáját; szent, misztikus csöndet, szépséget, finomságot. Egry szerint „a Balaton a természet örömkönnye” ‒ és valóban ezt érezhetjük képeit csodálva. A külön úton járó, magányos festő nem volt a korabeli kultúrpolitika kedvelt művésze, de elveit nem adta fel, és továbbra is saját világát alkotta: „Az átlagfestő azért fest, hogy éljen, a kiváló festő azért él, hogy fessen.”

1944-ben pesti lakásukat bombatalálat érte, és több mint 70 festménye pusztult el. Az egyre betegebb festő 1945 után több állami kitüntetést és Kossuth-díjat is kapott („Nem tudom, az értékes emberre melyik kitüntetőbb, a mellőzése vagy a kitüntetése?”), 1948-ban művei szerepeltek Londonban és a Velencei Biennálén is, ám mivel nem állt be a szocialista realizmus zászlóvivői közé, a korabeli kultúrpolitika éppúgy mellőzte, mint a '30-as években. („A politikai áramlatok inspirálhatnak művészetet, de nem teremthetnek.”)

Magára hagyatottan, betegen hunyt el 1951 nyarán. Az 1960-as években egyre több figyelem fordult egyedülálló művészete felé, és 1973-ban megnyílt a badacsonyi műteremvillában az Egry József Emlékmúzeum, amely méltón őrzi a „Balaton festőjének” emlékét.

(A dőlt betűs sorok idézetek Egry Józseftől.)

Szaksz Balázs