MINDIG LEGYEN EGY B TERVED!
A nemesvámosi Vesz-Mont 2000 Kft története nem a gyorsan jött sikerről szól. Zentai Tibor tulajdonos-ügyvezető bevallása szerint társával, Lőkös Istvánnal évekig szinte csak a megélhetésért küzdöttek, de becsületbeli ügyként kezelte, hogy ne adják fel. Egykori sportolóként megtanulta, mi a kitartás. Interjúnkban versenyszellemről, bizonyításvágyról, jövőképről és B tervekről beszélgettünk.

Kamaszkorától kezdve kalapácsvetőként versenyszerűen atletizált. Benne volt a pakliban, hogy hivatásos sportoló lesz, vagy mindig is a gépipari pályát tervezte?

1989-ben, középiskolai pályaválasztásom előtt, testnevelő tanárom indíttatására jöttem Veszprémbe és kezdtem atletizálni. Akkoriban még nagyon képlékeny volt a jövő, de biztosan előbb fogalmazódott meg bennem, hogy olimpiai bajnok legyek, mint gépész. A főiskola idejére viszont nem jutottam el arra a szintre, hogy megéljek a sportból, így szükségem volt egy szakmára. 2001-ben még indultam versenyeken, de éreztem, hogy munka mellett nem lehet profi szinten űzni a kalapácsvetést.

Bánta, hogy le kell mondania a sportról?

Ezek a döntések sosem egyik napról a másikra születnek meg. Amikor alkalmazottként elkezdtem dolgozni egy másik cégnél, még éltek bennem a rózsaszín álmok, hogy egyszer kijutok az olimpiára. 2002 körül aztán, amikor a vállalkozás kezdett kicsit komolyabb szintre lépni, rájöttem, hogy ezt a dédelgetett álmot el kell engedni.

Vállalkozásáig, a Vesz-Mont 2000 Kft-ig milyen út vezetett?

Első munkahelyem a Bakony Művek területén lévő Flexmont Kft volt, ahol közel négy évet töltöttem el, először mint minőségbiztosítási mérnök, majd minőségbiztosítási vezető, az utolsó két évben pedig üzemvezető, és ami alatt rengeteget tanultam a szakmáról: mindazok a magok, melyeket később kamatoztattam, ott ültetődtek belém. Itt ismerkedtem meg társammal, Lőkös Istvánnal is, akivel egy idő után elkezdtünk gondolkodni a cégépítésen. Először az akkori VEDAC ügyvezető, Kun László felkérésére kondigépeket kezdtünk el gyártani Kiss Balázs olimpiai bajnoknak és a dobó atlétáknak. Én megterveztem a berendezéseket, Pista elkészítette őket. Veszprémfajszon, az első telephelyünkön dolgoztunk munka után, és bár nem volt egyszerű az indulás, egyre szebben alakult a jövő.

A hivatalos cégismertető szerint azért is kezdtek cégalapításba, mert a fizetésük kb. 10%-át a buszbérlet vitte el, ám ennél többre vágytak. Ezen felül mennyire ambicionálta a saját vállalkozást?

A vállalkozásban az embert mindig egy kicsit a jobblét kérdése foglalkoztatja, de nem ez volt a legfontosabb momentum, amiért cégalapításba kezdtünk. Egyszerűen úgy éreztük, abban a rendszerben elértük, amit lehetett, és hogy hatékonyabban el tudnánk végezni a munkánkat, ha a saját szekerünket tolnánk. Ebben számomra a sportolói múlt is közrejátszott, amely sokkal magasabbra emeli a versenyszellemet és a győzni akarást – bennem mindig ott motoszkált, hogy szeretnék előrébb jutni és megmérettetni magam.

Mi jellemezte a kezdetet és mi adta meg a lendületet a továbblépéshez?

Amikor 1999-ben úgy döntöttük, hogy megalapítjuk a Vesz-Montot, még öten kezdtük, ám az évek során Pistával ketten maradtunk a rendszerben. Pista édesanyjának családi birtokán, egy kis műhelyben dolgoztunk, majd amikor kinőttük, az udvar hátsó részén lévő, fűtetlen pajtában folytattuk a munkát, egy lerobbant Lada és pár szénabála között. Próbáltuk csinosítgatni, műhellyé alakítani, de ez is időbe telt. Pista volt az első, akit alkalmazottként áthoztunk a rendszerbe, és sikerült egy-két lakatos kollégát is megnyerni, akik nem keveset kockáztattak azzal, hogy a biztos állásukat feladták egy kezdő vállalkozásért. 2004 körül már megfogalmazódott bennünk, hogy másik telephelyre költözzünk, de nem volt rá pénzügyi keretünk. Végül 2005-ben beadtunk egy pályázatot, amin 14,5 millió forintot nyertünk, ésegy kisebb hitel segítségével, illetve önerőből megvásároltuk jelenlegi nemesvámosi területünket, ahol elkezdhettük egy irodaépület és egy csarnok felépítését, valamint beszereztünk egy eszterga és egy maró gépet.

Úgy látom, a pénzügyi megfontoltság mérvadó volt a fejlesztésekben.

Így van. A jövő szempontjából fontos, hogy merjünk nagyot álmodni, de mindig csak akkorát lépjünk, ami biztosan megvalósítható.

Hogy festett ekkoriban az ipar?

2004 körül még csak 6 fővel dolgoztunk, és jóval alacsonyabb volt a gépeink automatizáltsági szintje is, kisebb munkaasztalokat készítettünk. Gyártókapacitásunk sem nagyon volt, próbáltunk azok között a nem túl széles keretek között mozogni, amit az infrastruktúránk megengedett. Azóta nagyon megváltozott a piac, korábbi jellegű munkáink teljesen eltűntek – noha ma már mi is egy másik piacon mozgunk: egy polccal feljebb kerültünk a vevőinknél, ahol már nagyobb tudású gépeket várnak tőlünk.

Minek köszönhető ez a feljebb lépés?

2007-ben 7 fővel, köztük egy gépésztervezővelátköltöztünk az új helyre. Úgy éreztem, akkor tudunk előre lépni, ha fejlesztjük az állományunkat, így rövidesen már 4 gépészmérnökkel dolgoztunk. A hozzáadott érték egyből látszott. Az volt a munkafilozófiánk, hogy addig gyártsunk munkaasztalokat, amíg nem tudunk magasabb szintet képviselni. Mert munkaasztalt nagyon sokan gyártanak, a cég jövője viszont akkor biztosított, ha van egy jó know-how-ja, és olyan technológiával rendelkezik, amiben kevés a versenytárs. Ez lett a stratégiánk is. Túlélve a válságot, 2009-ben forgácsoló üzem építésébe vágtunk, majd látva, hogy hagyományos gépekkel nem hozható az a szint, amit a vevők elvárnak, pályáztunk és létrehoztunk egy CNC megmunkáló központot, és évről évre vásároltunk gépeket – jelenleg 8 megmunkáló központunk van. Nem ez a fő profilunk, de az alvállalkozói kitettséget mindenképpen csökkenteni akartuk: a környéken rengeteg a célgépépítő cég, akik nagyjából mind ugyanazt az alvállalkozói hátteret alkalmazzák a megnőtt munka elvégzésére – ha sorba állunk, nem lesz lehetőségünk előrébb lépni a versenyben. Ha viszont saját gyártásba fektetünk, megelőzhetjük őket. Később lemeztechnológiát és festőüzemet hoztunk létre, és ma már a hőkezelésen kívül mindent megoldunk házon belül. Fokozatosan építkeztünk, de a fejlesztéseink igazolták, hogy jól döntöttünk. 2011-ig szinte csak a megélhetésért küzdöttünk, aztán a befektetések elkezdték hozni az eredményeket: mára az ország egyik vezető célgépgyártó cége lettünk, stabil a fejlődés, minden évben sikerült 20 % fölötti növekedést felmutatnunk, veszprémi és vámosi telephelyeinken pedig nagyon erős, közel 170 fős, felerészt mérnökökből álló gárdát foglalkoztatunk.

Mi adta az erőt ahhoz, hogy a nehéz esztendőkben is kitartsanak?

Amikor megalapítottuk a vállalkozást, eldöntöttünk, hogy soha senkit nem hagyunk cserben és munkát nem hagyunk félbe. Ez a vevőink többségénél komoly szimpátiát keltett és bizalmat gerjesztett, ami miatt mindig visszatértek és hírünket vitték. Tény, hogy volt idő, amikor egy fillért sem prosperáltunk, de minket nem csak a pénz motivált, hanem a dicsőség, amivel előrébb léphettünk és elmondhattuk, hogy ezt is megcsináltuk.

2013-ban a Vesz-Mont cégcsoporttá alakult. Miért tartotta fontosnak a kooperációt?

Egy telephelyen bizonyos létszám felett nehéz célgépépítéssel foglalkozni, nem lehet elég gyorsan reagálni, és nagyon beszűkülnek a lehetőségek, holottminden egyedi tervezést, kivitelezést és magas fokú szakmai hátteret igényel. Ezért pár speciális területet átcsoportosítottunk máshova, illetve próbáltunk lehetőséget keresni azokon a szakterületeken, amelyekben nem vagyunk olyan jók. Így jött létre a Veszprém Mechanikai Művek Kft-vel közösen üzemeltetett veszprémi bérmunka központunk és került a tulajdonunkba a Mont-Trade 21 kereskedőcég, valamint a lézertechnológiában jártas budapesti Quantum Lasertech Kft. Utóbbi külön fontos, mert a lézertechnológia egyre nagyobb szeletét teszi ki a piacnak. A folyamat nem állt le, továbbra is a stratégiánk részét képezi új telephelyek bevonása. Bérleményként szert tettünk egy nagyobb telephelyre, ahol egyedi eszközöket építünk, emellett együttműködési megállapodás alapján dolgozunk a lézervágó eszközök gyártásával és általunk már célgépépítéssel is foglalkozó csongrádi Plasmatech System Kft-vel – így a számunkra nagyon fontos román piac kiszolgálása gyorsabbá és hatékonyabbá vált a közelsége miatt. Nem titkolt szándékunk beszállni a tulajdonlásba, ezen felül tárgyalunk egy Szombathely környéki céggel, illetve a jövőképünkben egy szerszámos cég behozatala is szerepel a cégcsoportba.

Ezek lehetnek a válaszok az ipar jelenlegi kihívásaira?

Az ipari igények rendkívül megnövekedtek – a céghálóval egymást erősítve, kiegészítvepróbáljuk minél jobban lefedni őket. Mára több mint 230 főre nőtt a létszámunk, gépkapacitásban, infrastruktúrában is bővültünk. Azt is látni kell, hogy a munkaerőpiac munkáltatói oldalról rossz irányt vett. Ez arra sarkall minket, hogy új lehetőségek után nézzünk. A jövő a minél magasabb automatizáltságú gépek és a robotizálás felé mutat, így elkezdtünk kollaboratív robotokat forgalmazni, melyekkel minimálisra csökkentett operátorszám mellett is előállíthatók termékek. Másrészt így kicsit a belpiactól is függetleníthetjük magunkat. Az elmúlt időszakban egyre több zászlót tűztünk ki a térképünkön: Dél-Koreában, Kínában, Romániában, Tunéziában, Németországban, Franciaországban, Mexikóban és az USA-ban. Abban bízunk, hogy a jelenlegi 30-35%-os exportunk 2-3 éven belül megközelíti az 50%-ot.

Munkafilozófiájában úgy tűnik, a minőség, a bizalom és a hatékony problémamegoldás alapvetőek.

A vevő három dolgot vár el: jót gyártsak, jó áron és határidőre. Nagyon fontos, hogy mindhárom ismérvet meg tudjuk valósítani, olyan minőséget és hátteret biztosítsunk neki, amitől úgy érzi, nemcsak egy gépet vesz, hanem a jövőjét is. Ma mindenki ugyanazokkal a problémákkal küzd, és annál biztosabb a helyünk, minél több mindent át tudunk venni a multik válláról. Nálunk sem állnak mindig készen az emberek a startpisztoly lövésére, de próbáljuk kiaknázni a lehetőségeinket. Az egyetemmel együttműködve kívánunk minél több fiatal mérnököt behozni a szakmába, mert jövőt csak velük lehet építeni. A célgépépítő szakma meglehetősen belterjes, és ebben a munkaerő-piaci helyzetben az a legrosszabb, ha összefogás helyett egymástól csábítjuk el a szakembereket, mert úgy sosem fog bővülni a kör. Pedig hosszú távon az a cél, hogy minél jobban lefedjük a magyar piacot.

Itt bent ma mennyire feszített a munkatempó?

Megnövekedett méreteinkhez képest próbálunk családias légkört biztosítani: csapatépítő összejöveteleket szervezünk, heti kétszer gyümölcsnapot tartunk, új, szellősebb irodaépület építünk a mérnököknek. Persze tagadnék, ha azt mondanám, minden tökéletes. A felgyorsult ipar és a gazdasági helyzet okozta nyomást mi is érezzük, de túlterhelni sem lehet az embereket. Maximalizáltuk a túlórák számát, vasárnap nincs munkavégzés, és próbálunk egy stabil projektvezetői gárdát kovácsolni, akik képesek kezelni a nehézségeket.Fejlesztjük a kommunikációnkat, és 2017-18-ban új vállalatirányítási rendszert vezetünk be mérethez igazított szervezeti struktúrával és termék nyomonkövetéssel, ezzel javítva a hatékonyságunkat.

Ebben a rendszerben Ön hol helyezkedik el? Számomra úgy tűnik, nem egy szigorúan hierarchikus építmény tetején ül, hanem a csapat tagja.

Nagyon fontos, hogy ne csak a vezetőt lássák bennem a kollégáim, hanem a barátot is. Attól, mert ekkorára nőttünk, nem szabad megváltoznia az ember személyiségének és elfelejtenie, honnan jött. Napi szinten tartózkodom az üzemben, és bár sok felesleges időm nincs, bárki bekopoghat hozzám vagy megállíthat akár magánjellegű, akár céges kéréssel, és próbálok segíteni.

Ön számára mennyire megterhelő a munka?

Nem mondanám, hogy keveset dolgozom – a VEDAC-nál és a vámosi sportegyesületnél is vannak tisztségem. Ezek függvényében alakulnak a napjaim. Általában fél 7-kor bent vagyok, és este 8-kor érek haza. Mivel már Nemesvámoson élek, néha napközben hazamegyek egy kicsit a családomhoz. Kislányom most másfél éves, minden perc, amit velük tölthetek, felüdülés. Egy helyben ülni nem szeretek, mindig a következő lépésen gondolkozom. Szeretem látni és megtervezni a jövőt. Mondhatnám, hogy ez megterhelő, de senki nem rakott rám keresztet, ezt mind én vállaltam, és élvezem, amit csinálok.

Tudja delegálni a feladatokat?

Mivel a cégcsoport miatt egyre több feladat hárul rám, és a többi cég jövőjével is foglalkoznom kell, nagy fontos volt, hogy olyan vezetőket találjak, akik képesek a saját szintjükön önálló döntések meghozatalára és problémamegoldásra. A Vesz-Mont esetében ez egyre jobban működik, és ezt szeretném megvalósítani a többi szervezetnél is. A fejlődő ágban lévő cégeknél még több teendőm akad, de már ott is rendelkezem azokkal a bizalmi emberekkel, akikre lehet delegálni a feladatokat.

Nem csak az ipar tölti ki életét, a sporttól sem szakadt el teljesen, hiszen a VEDACDobóakadémiájának szakvezetője. Mekkora szeletét teszi ki ez a napjainak?

Másfél éve egy kicsit háttérbe vonultam: mióta akadémiává fejlődtünk és megfelelő dotációval rendelkezünk, minden területen tudunk edzőket foglalkoztatni, nincs szükség a napi szintű jelenlétemre az edzéseken. Szeretem látni, hol tart és milyen irányban halad a csapat, de fontosabbnak tartom az edzők tudásának minél magasabb szintre emelését. Szenvedélyem a sport, de muszáj volt döntést hoznom: a Vesz-Monton keresztül 170 családnak biztosítok megélhetést, és ha ezt nem megfelelően teszem, őket veszélyeztetem. Ha viszont jól átadom a tudást az edzőknek, az a 25-30 gyermek ugyanúgy fejlődik. Másrészt szeretnék több időt tölteni családommal, kislányommal. Előző házasságomból van egy 15 éves fiam; amikor ő cseperedett, a világversenyek és az edzőtáborok miatt nagyon sokat voltam távol, most nem szeretném ezt elmulasztani.

Mit ad Önnek ez a tevékenység?

Kiss Balázs árnyékában felnőni jó is volt és nem is. Igazi példaképek között mozoghattam, mögötte viszont nehéz volt dotációt elérni. Mikor kiszálltam a versenysportból, maradt bennem egy kis szálka, mert nem azt értem el, amit szerettem volna. Úgy éreztem, az edzői lehetőséggel kárpótol az élet, mert talán a tudásommal sikerül másokat oda juttatnom, ahova én nem tudtam. Nagyon élt bennem a bizonyításvágy. Idővel a fiatalokat is megszerettem, saját gyerekeimként kezeltem őket, és úgy éreztem, nem hagyhatom cserben őket. Nem is tudtam volna kiszállni, ha 2016-ban nem megy el számomra két nagyon fontos elitsportoló: Pásztor Bence és Fertig Fruzsi. Ez egy kis törést hozott az edzői pályafutásomba, és bár nem gondolok rá kudarcként, mert nagyon szép sikereket értünk el, de megszakadt egy folyamat. Nem alakult kiutánpótlás, az a kötődés, ami ott tartana. Nagy szerelmem az atlétika, ma is szívesen dolgozom a kicsikkel, és nem hiszem, hogy valaha elhagyja az életemet a sport – 10 év múlva talán újra odaülök a dobópálya szélére –, de most nem ennek van az ideje.

Sportmúltja annak idején a vállalkozásban is segítette. Edzői hitvallását mennyire befolyásolta vállalkozó énje?

Nem hiszem, hogy egy edzőnek a sportág minden nüánsznyi ismérvével tisztában kell lennie, sokkal fontosabb, hogy olyan példakép legyen, akit el tudnak fogadni a sportolók. Egy edző pedagógiai hátteret is biztosít a gyereknek, és a tanok, amiket átad, az élethez is utat mutathatnak. Úgy vélem, üzletemberként olyan példát állíthatok eléjük, ami akár az ő jövőképüket is jelentheti. Falusi gyerek vagyok, nem voltam kimagasló képességű sem a sportban, sem a tanulásban, de mindig voltak céljaim, amiket el akartam érni, és ezek fontossá tették számomra az utakat, amiket bejártam. Nemcsak arról szólhat a történet, aki olimpiát nyert, hanem arról is, aki nem tud maradandót alkotni a dobópályán. Én a legtöbb gyereket arra biztatom, hogy tanuljon tovább, ismerje meg önmagát, a képességeit és a határait, és ha kell, tudja meghozni azt a drasztikus döntést, hogy a sport hobbi marad és másban kezd el karriert építeni. Mert be kell látni, hogy a legtöbb fiatal nem lesz megélhetési sportoló, de az is igaz, hogy van élet a sport után, és fontos, hogy legyen egy B terved, amit ha kell, elő tudsz húzni.

Ez a vezérfonal az Ön életére is ráhúzható.

Középiskolásként még nem nagyon tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel, a főiskolán lettem céltudatos. Akkor két célom volt: nem szeretnék bukósisakos mérnök lenni, és 32 éves koromra olyan biztos egzisztenciát akarok teremteni, hogy ne kelljen többet dolgoznom. Utóbbi persze nem jó cél. Megtehetném, hogy holnapután ne csináljak semmit, de nem hiszem, hogy ez egy napig is boldogítana.

Zentai Tibor

· Pannon Egyetem – gépészmérnök
· 1996-2000 Flexmont Kft. – minőségbiztosítási mérnök, üzemvezető
· 1999-től Vesz-Mont 2000 Kft. – ügyvezető tulajdonos
· Egyéb tisztségek: a VEDAC Dobóakadémiájának szakvezetője, Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt edző, Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tag, Bajnok Diáksport Egyesület Nemesvámos elnöke

Vesz-mont 2000 Szereléstechnikai és Gépipari Kft.

· Alapítva: 1999
· Foglalkoztatotti létszám: a cégcsoporttal együtt kb. 230 fő
· 2016-os forgalom: 4.258.289.000 (Vesz-Mont 2000 Kft.)
· Elismerések: Év Vállalkozása Díj (2015), Pegazus-díj (2016)

Bertalan Melinda | Fotó: Kovács Bálint