A semmiből össze tudok rakni dolgokat
Dr. Szabó Tamás a Mária Rádió elnöke, a Cursillo Missziós Mozgalom szervezője, a Mária Út megálmodója. Vallja, a belső megújulás, az emberek erre való rávezetése, a társadalom szolgálata motiválja.

Közgazdászként végzett, és a híres halimbai esperes keresztelte meg. Hogyan jutott el végül addig, hogy katolikus rádiót alapítson?

Ez egy világrádió. Hetven országban van jelen, ebből négy magyar. A 80-as évek közepén jött létre, egy pici olasz falu, Erba papjától származik az ötlet, akinek volt egy kicsi rádiója. A rádió a Medjugorje-ban előforduló Mária-jelenések után kapta a nevét. Elhatározta, hogy Mária üzenetét szeretné terjeszteni. Az olasz után az első külföldi Mária Rádió a lengyel volt, ami a 90-es évek elején jött létre, ezután futótűzszerűen terjedt el. Engem 2000-ben egy idős pap, egy verbita szerzetes „rendelt” arra, hogy indítsam el a rádiót. Fogalmam sem volt a rádiózásról, soha nem dolgoztam a médiában. Végül 2006 januárjában megszólaltunk Budapesten, 50 önkéntessel indultunk, most az ország negyven százalékát fedjük le.

Mennyire más ez a rádió, mint egy hagyományos? Milyen műsorai vannak?

Több mint ötven műsorunk van. A rádió kizárólag hitkérdésekkel foglalkozik, vannak imádságos műsorok, vannak tanítások, életvezetési műsorok, van műsor az alkoholistákkal, akik meggyógyultak a szenvedélybetegségükből, van a kismamáknak, az időseknek, a betegeknek, hosszú a lista. Fontos, hogy nincsenek reklámok, nincsenek hírek, politikai témák, ezeket nem engedjük meg. Úgy látom, nagy igény van a komoly, mély spiritualitásra – spirituális éhség van.

Kik dolgoznak a rádióban?

A rádiót önkéntesek csinálják, több mint ezren vannak, illetve van egy munkatársi gárda, ami koordinálja az önkénteseket. A rádió azt vallja magáról, hogy az a dolga, hogy az Isten igéje terjedjen, missziós rádióként határozza meg magát.

Hogy tartja fent magát a rádió? Ennek fejében hogyan kell menedzselni?

Nincs tőkés befektetőnk. A hallgatók önkéntes adományának köszönhetően létezik a rádió. Az emberek pénzt adnak érte, ez is jelzi, hogy szükség van rá, több mint harmincezer adományozónk van. A humán költségek is rendkívül alacsonyak, az emberi erőforrást nem kell megvenni. Pénz mindig annyi van, amennyi kell. Ötvenezer példányban megjelenő havilapunk van, aminek a terjesztésében a futáraink munkálkodnak, működik egy webes felületünk is, és a facebookon is ott vagyunk.

Milyen nehézségek vannak a rádió fenntartásában? Van, hogy elfogy az erő?

Mindig mindent megoldunk, amikor összetört az autónk, rögtön jött önkéntes segítség. A rádió bizonyos időszakonként ellenőrzi hallgatottságát, kíváncsi a hallgatói visszajelzésre, ennek a kutatására sem kellett pénzt kiadnunk, hanem egy közvélemény-kutató szakember önként jelentkezett, hogy elkészíti. Mindig a megfelelő embereket sodorja felénk az Isten.

Mit jelent Önnek a zarándoklat? Az úton levés?

Ennek hosszú története van. Húsz éve volt, amikor az egyik barátom kislánya leukémiás lett. Gondoltam, talán az is hozzájárul a gyógyulásához, ha én is elindulok érte, a Kőszeg-Máriazell vonalon. Előtte soha nem zarándokoltam. Ott úgy éreztem, hogy meghallgattattam. A kislány végül lediplomázott. Az élmény annyira megragadott, hogy megszerveztem tizenöt évvel ezelőtt a Sümeg-Balatonalmádi útvonalat, amiből kinőtt a Mária-út, ami már Közép-Európa zarándokútja. Hívő ember mondhatja azt, hogy így működik a lélek, válaszol a hívásokra. Lépés lépést követ. A Mária út nagyon nagy mozgalommá vált.

Akik elindulnak a zarándoklaton, ki akarnak szakadni a taposómalomból. Nincs közösségük, magányosak, nem találják a helyüket, új látásmódra vágynak. Betegek és gyógyultak is elindulnak. Úgy látom, az emberek így döntésre jutnak nehéz élethelyzeteikben.

Önt mi motiválja? Mi a kedvenc része a rádiózásban?

A belső megújulás, az emberek erre való rávezetése, a társadalom szolgálata motivál. Aktív elnöki funkciót látok el, napi szinten foglalkozom a rádióval. A rendszerépítés a kedvenc részem, az új stratégiák kidolgozása, az önkéntesek betanítása. Olyan adottságot kaptam, hogy a semmiből össze tudok rakni dolgokat, nekem ez okoz élvezetet.

Tokos Bianka | Fotó: Kovács Bálint