Űrtechnológia a Stégben!
A veszprémi Stég egyik kiemelt terméke az Oakley napszemüveg. Már tizenkét éve tartjuk az Oakley szemüvegeket az üzletben, és jó néhány évünk telt el azzal, hogy elmagyarázzuk, MIÉRT OAKLEY, miért nem valami más kell vásárlóinknak.
A hosszú idő alatt az Oakley nagy márka lett, de szeretnénk, ha vevőink tudnák, MIÉRT veszik meg a közép és magas árkategóriájú szemüvegeket.

Sokunkban felvetődik a kérdés, miért áldozzunk több tízezer forintot egy szemüvegre, ha néhány száz forintért is megkapjuk azt valamely utcai árusnál?

A ma embere kutatások szerint az érzékelése legnagyobb részét a látáson keresztül tapasztalja.

Hallásunk, szaglásunk és tapintásunk háttérbe szorult, látásunk a rengeteg impulzus ellenére, vagy talán éppen ezért rettenetesen fontossá vált… közhely, hogy ömlik ránk az információ, legnagyobb részben képek formájában. Látásunk védelmét tehát nem érdemes bizonytalan alapokra helyezni.

Ha innen nézzük a szemüveg árát, akkor nem is olyan magas, ugye?

Ma a világon valószínűleg az egyetlen olyan cég az OAKLEY, mely a gyártást elejétől a végéig saját gyárában, zárt ajtók mögött, különlegesen védett technológiával végzi. Szemüvegeiben szabadalmak sokasága jelenik meg, és az XYZ OPTICS technológia segítségével teljesen torzításmentes képet biztosít.

A lencsék anyaga is saját szabadalom, fantázianeve PLUTONITE, mely polikarbonát lencse különleges tulajdonságokkal felvértezve. Azt tehát nyugodtan leszögezhetjük: korántsem azért vesszük az Oakley szemvédő eszközeit, mert „cool”! Az csak hab a tortán!

  • Az Oakley által szabadalmaztatott technológiáknak köszönhetően a High Definition Optics® (HDO®) lencse tisztább és élesebb látást biztosít, és a többi ívelt vonalú napszemüveggel ellentétben torzításmentes látást tesz lehetővé.

  • XYZ Oakley lencsék tervezésekor figyelembe vesszük a függőleges és vízszintes elvékonyodási korrekciót. Ezeknek a jellemzőknek hála a fény a valódi szögben, görbülés nélkül haladhat át a lencséhez. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben azt látod, amit szemüveg nélkül látnál.

  • Az Oakley HD Polarized™ lencsék blokkolják a vízszintes tükröződések 99%-át. Az Oakley egyrétegű, ragasztás mentes lencse maximális tisztaságot és torzítatlanságot biztosít. Kevesebb réteg – tisztább látás.

  • Speciális fém-oxiddal bevont „tükrös bevonat”, az IRIDIUM lencsebevonat elnyeli a tükröződéseket, és bármilyen időjárási viszonyok között kiegyenlített fényáteresztést és valós színlátást eredményez.

  • Fényre sötétedő lencséink alkalmazkodnak a változó fényviszonyokhoz. Felhős időben és tűző napsütésben is optimálisan alkalmazkodnak a fénymennyiséghez.

  • Az Oakley PLUTONITE® lencse 100%-os UVA, UVB és UVC elleni védelmet nyújt, és kiszűri a káros kék fényt 400 nm-ig. Mivel a lencseanyag önmagában UV-szűrős, a hagyományos lencsékkel ellentétben nem kell a hozzáadott szűrőréteg lekopásától tartani.

  • Mind a lencsék anyagának kiválasztásánál, mind a keret kidolgozásánál elsődleges szempont, hogy ütésálló védelmet biztosítson, nagy sebességű és nagy erejű ütésekkel szemben is.

Kik használják az Oakley szemüvegeket?
Elsősorban élsportolók számára készült, és azok tudják kamatoztatni prémium tulajdonságait, akiknek fontos, hogy AZT lássák, ami előttük van és ODA lássák, ahol van! A különböző lencse technológiák és színek miatt széles körben elterjedt az Oakley szemüveg.

Árulunk horgászoknak és hajósoknak, sofőröknek és az autózás és a motorsportok szerelmeseinek általában, de vendégeink között látjuk a gördeszkásokat, wakeboard rajongókat is, és igen, ma az Oakley egyfajta státuszszimbólum is, ami nem egy képzelt nimbuszt, de sokkal inkább valós teszteken és tapasztalatokon alapuló hírnevet jelent.

Még több modellért és információért látogass el honlapunkra: www.steg.hu

(x)