Terápiával a sikeres menedzsmentért
A gazdasági elvándorlás következtében egyre nagyobb nyomás nehezedik a munkaerőpiac minden szereplőjére, a folyamatos stresszhelyzet pedig tovább ront a helyzeten. A feszültség oldására megoldást kell találni. Ebben segíthet a művészetterápia, amiről Mártony Zsuzsanna zeneterapeutával beszélgettünk.

A művészetterápia inkább a tudomány vagy a spiritualitás körébe sorolható?
A művészetterápia valójában alternatív pszichoterápiának számít: az alapvető célja, hogy a művészet ránk gyakorolt hatása révén oldja a feszültséget, és felszínre hozza a tudatalattiban felgyülemlett rossz dolgokat. Bár tudományként való elismerése nem nyúlik vissza régre, a létezését vissza tudjuk vonatkoztatni a történeti időkre – hiszen az ének például sokkal ősibb, mint a beszéd –, nagyobb klinikák pszichiátriai osztályán pedig – Pécsett, Szegeden – rendszeresen alkalmazzák a terápia részeként.

A köztudatba egyelőre mégsem került be nagyon a művészetterápia fogalma. Mi a helyzet tőlünk nyugatra?
Nálunk eleve nehezen mennek el az emberek segítséget kérni, míg Amerikában teljesen hétköznapi szituációnak számít, ha valakinek terapeutája van. Magyarország viszont épp Kelet és Nyugat határmezsgyéjén fekszik; a mi életünket sokkal jobban behatárolják az anyagiak, mint a nyugati társadalmakét. Ott az embereknek nem a napi megélhetési gondok veszik el az idejüket és az energiájukat, többet tudnak magukkal foglalkozni, nagyobb hagyománya van a művészetterápiának is. Nálunk az állami egészségügy nem támogatja a művészetterápiát, hacsak nem kórházi osztályról beszélünk – ez már visszatartó erő.

Miért érdemes mégis a művészetterápia mellett dönteni?
Éppen azért, mert folyamatosan a mindennapi létszükséglet megteremtésével vagyunk elfoglalva, nem tudunk a fontos dolgokra, a családunkra koncentrálni, állandóan feszültek vagyunk. Ez a lelki feszültség pedig egy idő után a testet is megbetegíti. Ugyanez igaz a vállalkozói szférára is: a vezetőknek egyre nagyobb gondot okoz, hogyan pótolják a kivándorló szakembereket, illetve tartsák meg a még itthon maradókat. A művészetterápia kiváló ezeknek a helyzeteknek a kezelésére, mert a tudatalattinkra hat, érzelmeket hoz a felszínre. Sokkal könnyebben megnyílunk például a zeneterápia alkalmával, ahol beszélni sem kell a problémáról – noha aki igényli, annak nyelv- és beszédfejlesztő tanárként a kommunikációja fejlesztésében is tudok segíteni. De a művészetterápiával pszichiátriai betegeknél is óriási eredményeket lehet elérni.

Például?
Egy kislány, aki korábban három évig egyáltalán nem kommunikált, a zene hatására kezdett el újra beszélni. Egy másik páciensem pedig, aki egyszerre skizofrén és autista három évvel ezelőtt, a megismerkedésünk idején csak a sarokban ült és kifejezéstelen arccal bámult, ma viszont már a mozgásterápia hatására táncol, beszél és véleményt mond, érzelmeket fejt ki. Az egzakt orvosi szakirodalom szerint ez lehetetlen lenne.

Mennyi időbe telik, mire ezek az eredmények jelentkeznek?
Ez teljesen egyénfüggő. A terápia legfontosabb feladata, hogy feltárjuk a probléma okát, amivel a páciens hozzánk fordult, mert csak így lehet megoldást találni. A cél az, hogy ez minél hatékonyabban, gördülékenyebben és sérülésmentesen történjen, és a páciens mondja ki, hogy mi a valós probléma. Addig azonban egy nagyon bonyolult folyamat vezet, amihez gyakran a környezetet is meg kell vizsgálni – kiváltképp a kisgyerekeknél, akiknek az életét a felnőttek határozzák meg. Utóbbiak esetében kulcsfontosságú lehet az önismeret, annak a felismerése, hogy mit szeretünk magunkon, és mi az, amin változtatnánk.

A valódi terápiás munka csak akkor tud elkezdődni, ha a páciens felismerte, hogy van egy problémája, amin változtatni akar, ebben a környezete is támogatja, mer segítséget kérni és elfogadja a terapeuta véleményét. Ekkor, az első terápiás ülések után azt fogja tapasztalni, hogy rövid idő alatt óriási eredményt ér el. Ez azután egy kicsit stagnál, de a tudatalatti két ülés között is dolgozik, így ismét elindul egy folyamat, ami közelebb visz a célunkhoz. Ha pedig jóban vagyunk önmagunkkal, nem szorongunk azon folyamatosan, hogy például mindenkinek mi oldjuk meg a problémáját, hanem csak egyszerűen élünk, közelebb kerülhetünk a családunkhoz – ami a terápia célja is –, így az egész környezetünkre pozitívan tudunk hatni.

Mindezek alapján hogy képzeljünk el egy foglalkozást?
Mint minden terápia, a művészetterápiás ülések is egy kidolgozott menetrend szerint zajlanak, habár a terápia nem nagyon kötött, hiszen a pszichét rengeteg tényező befolyásolja, ami kihat az aznapi ülésre. Egy ilyen ülés esetében az első alkalom mindig arról szól, hogy a páciens elmondja, miért jött, majd nekiállunk feltárni a probléma okát. Ez történhet egyénileg és csoportban is, párterápián, kisgyerek esetében szűk családi körben, különböző technikák révén.

Ilyen például, amikor a páciens zenét hallgat, és közben eltáncolja vagy lerajzolja a zene hatására felszabaduló, itt és most megélt érzelmeit – ezzel már beindul a psziché öngyógyító tevékenysége. Egészen addig hallgatja a zenét, amíg ő vagy a terapeuta úgy nem véli, hogy kész a rajz. Ebben persze rengeteg metafora lesz, de épp ez a lényeg: amikor zenét hallgatunk, félretesszük az egónkat, ami ugyan az életben való előrejutáshoz elengedhetetlen, az érzelmi életünkben viszont nem szabad felülkerekednie, mert úgy nem tudunk empatikusak lenni. Ha tehát elkészült a rajz, a páciensnek a saját múltját alapul véve meg kell fejtenie. A terapeutával közösen beszélgetnek róla, vagy csoportos terápia esetén a csoporttársak véleményt mondanak a rajzról, majd az egyén is hozzáteszi a gondolatait. A terapeuta feladata ilyenkor az, hogy irányítsa a foglalkozást, megakadályozza a személyeskedést. Ő ugyanis sosem minősíthet, csak terelhet.

De ha valaki például nem beszél vagy nagyon feszült, különböző hangszerekkel is kifejezheti az érzelmeit. Az nagyon fontos, hogy feszülten soha senkit ne engedjünk el, és a következő ülésen megbeszéljük, mi történt az eltelt időben.

Említettük, hogy a művészetterápia a vállalkozások életébe is becsatornázható. Miként kapcsolódik össze a kettő?
Vezetőnek lenni nemcsak szakmailag jelent kihívást, de lelkileg is. Különösen ma, amikor a Nyugat-Európába való kivándorlás következtében munkaerőhiány alakult ki. Ezt a helyzetet tudni kell kezelni: az itthon maradóknak jó légkört kell teremteni a munkahelyen, ellensúlyozandó az alacsonyabb fizetést. Vagy ha éppen a felvett alkalmazott nem a megfelelő elvárásokat hozza, azt úgy kell felé kommunikálni, hogy mégis jó eredmény szülessen belőle. Ez csak úgy megy, ha a vezető relaxált. De segíteni kell a munkavállalókat is: óriási problémát jelent, hogy a magyarok nagy része nem 8 órát tölt a munkahelyén, mert effektíve nem tudja letenni a munkát délután 4 órakor.

Jellemző az is, ha egy felsővezető felépített egy vállalkozást, nehezen adja át a munkát másnak, mindent kézben akar tartani.
Mert megvannak az elvárásai, csakhogy ez az állandó teljesítménykényszer idővel a magánélet rovására megy. Ránk magyarokra egyébként is jellemző, hogy szeretjük szorongatni magunkat, holott ha kikapcsolnánk, rájönnénk, hogy nem függ a munka minősége attól, hogy felügyelőként ott vagy-e a háttérben. Az a munkavállalónak se jó, ha azt látja a főnökén, hogy belső feszültségben él, mert neki a keresete mellett az is fontos, hogy jó érzéssel menjen be a munkahelyére, probléma esetén nyugodtan fordulhasson a feletteséhez. Ezt kellene megtanulniuk a vezetőknek.

Mondhatjuk, hogy a művészetterápia a feszültségoldás mellett az érzelmi intelligenciát is fejleszti?
Mindenképpen, de ehhez elhatározás szükséges. Csak annál lehet eredményt elérni, aki akarja is. De azt fontos lenne tudatosítani, hogy egy jó vezető erényei közé tartozik, hogy érzelmileg intelligens, hogy konfliktus esetén le tud ülni a kollégáival megbeszélni a dolgokat, képes kompromisszumot kötni, hogy igyekszik segítséget nyújtani a beosztottjának. Nincs olyan munkahely, ahol mindenki mindig elégedett, de azt éreztetni kell, hogy mind azért vagyunk a cégnél, hogy előrébb vigyük.

A cégeknél egyébként mennyire van igény a művészetterápiára?
Egyre többen igénylik a vezetői, munkavállalói tréningeket, mert kezdik felismerni, hogy szükség van a rugalmas, kellemes munkahelyre, és sokkal jobb lesz a munka minősége, ha nem a lelki problémák egymásra vetítésével kell foglalkozni. Végső soron az a cél, hogy így vagy úgy, de mindenki elvégezze a munkáját. A művészetterápia ebben segíthet, és még ha nem is képez piaci értéket, hosszú távon kifizetődő.

Az Ecoport magazin kiadója, a Bakony-Balaton Média Kft. a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével közösen egyéni és csoportos képzéseket szervez cégeknek a munkahelyi stressz oldására. Általános tendencia, hogy mind a multinacionális vállalatok, mind a kis-és középvállalkozók munkaerőhiánnyal küszködnek, ami óriási nyomást gyakorol különösen a középvezetőkre, a folyamatos stressz pedig egy idő után a magánszférára is kihat. A művészetterápiát alkalmazó tréningek célja, hogy a vezetők megtanulják a stressz megfelelő kezelését, ezáltal nyugodt munkahelyi légkört tudjanak teremteni, ami a munkavállalók elégedettségét és teljesítményét is képes pozitívan befolyásolni. A tréningek rendszeresen zajlanak helyi, kiválóan képzett terapeuta bevonásával.

Feleslegesen szorongatjuk magunkat

A betegségek jelentős részének hátterében pszichés problémák állnak, a magyar társadalomban pedig különösen gyakoriak a stressz okozta megbetegedések. Fokozottan igaz ez a versenyszférára, ahol a lelki megterhelések még inkább jelen vannak – mondja Kardos Klára pszichológus. „Menedzserbetegségnek is hívjuk az olyan tipikusan az izgalom és a feszültség hatására kialakuló testi panaszokat, mint az emésztési problémák. Egy menedzser számára, akinek a szabad mozgás, a könnyed tárgyalás, a sikerorientáltság lételem, rendkívül meg tudja keseríteni az életét egy ilyen probléma. Mégsem gondolnak a jövőre, két végén égetik a gyertyát.

De nagyon jellemző a versenyszférában dolgozókra az is, hogy nemcsak a saját feladataikat vállalják magukra, hanem azt is, ami nem az ő felelősségük lenne. Szinte úgy érzik, mintha a világ minden gondját nekik kellene viselni, nekik kellene gondoskodniuk rengeteg emberről. Ami nagyon sokszor valóban így van, hiszen családok sorsa függ tőlük, de hajlamosak kicsit túldimenzionálni saját fontosságukat. Ezért aztán a feladatokat sem akarják leosztani, úgy vélik, csak az a jó, amit ők végeznek el. Ez a hozzáállás viszont beláthatatlan következményekkel, testi-lelki betegségekkel jár.”

Azt ugyanakkor a pszichológus is elismeri, hogy nincsenek könnyű helyzetben sem a munkaadók, sem a munkavállalók. A gazdasági elvándorlás és a munkaerőhiány mindkét felet negatívan érinti: utóbbinak az okoz fejtörést, hogyan ellensúlyozza a szakemberhiányt, hogy ne kerüljön veszélybe a cég sikere. Annak a munkavállalónak pedig, aki nem feltétlenül a képességeinek, tapasztalatainak vagy a személyiségének megfelelő posztot lát el, az jelent nyomást, hogy megbirkózzon a rá bízott feladatokkal.

„Egy folyamatos szorongásos készenléti állapot jellemzi a gazdasági szférát – véli Kardos Klára. – Csakhogy hajlamosak vagyunk ezt túlzásba vinni. Aki itthon maradt és van munkája, attól tart, hogy elveszti, ha nem felel meg az elvárásoknak, ezért szinte kicsavarja magát. Minden energiáját a munkába fekteti, arra viszont nem figyel, hogy feltöltődjön. Pedig ezen a területen rendkívül fontos lenne naponta minimum ¾-1 óra feszültségoldó mozgás – és persze az egészséges életmód betartása is.

Ezzel szemben tendencia a menedzsereknél, hogy képtelenek kikapcsolni. Ha szabadságon vannak, akkor sem tudnak semmit tenni, folyamatosan mellettük van a telefonjuk, mintha végzetes következményei lennének annak, ha akkor történne valami, amikor a munkahelyüktől távol vannak. Szinte úgy gondolják, ha ők nem hajtanának, talán a Föld forgása is megállna. Persze fontosnak is kell érezniük magukat, hogy bírják ezt a hajtást, de ezzel együtt is önmaguknak ártanak. Jobban értékelhetnék az életüket.”

Bertalan Melinda | Fotó: Babják Tamás