Folyamatos fejlődésben
Pénzemberhez méltóan keveset beszél, inkább cselekszik. Megbízhatóságot, nyugalmat áraszt magából. Nem meggyőzni, hanem megérteni akarja környezetét. Debreczeni Csabával, a B3 TAKARÉK veszprémi régióvezetőjével „álltunk” meg egy kávéra, hogy a pénzintézetről, várható és jelenlegi kihívásokról, jövőről beszéljünk.

„Mindig pénzintézetnél dolgoztam. A Kinizsi Takaréknál kezdtem, majd kereskedelmi bankoknál folytattam, aztán a jelenlegi munkahelyem elődjéhez, a Forrás Takarékszövetkezethez kerültem, ahol kockázatelemzéssel, majd a hitelágazat vezetésével bíztak meg. Egy kitérőm volt, amikor néhány évig az építőiparban vállaltam munkát, bár akkor is főleg a pénzügyekkel foglalkoztam. A B3 TAKARÉK megalakulása után Székesfehérvárra kerültem régióvezetőnek, végül onnan "igazoltam" vissza Veszprémbe, szintén régióvezetőnek.

Úgy érzem, itt a helyemen vagyok.

Ez egy folyamatosan változó, állandóan fejlődő cég. Itt – jó értelemben – soha nincs nyugalom. Mindig mozgásban vagyunk. Mindig reagálunk a piac változásaira. Ez tart minket életben, ez tart minket az élvonalban!

A B3 TAKARÉKa Balatont, a Bakonyt és Budapestet jelenti. Vagyis 10, egykor Veszprém, Fejér, Tolna, Pest megye területén működő szövetkezetet tömörít egybe a B3, közel 100 fiókkal.

A modern kor elvárásai miatt szükséges volt a takarékszövetkezeti integráció, mert csak így tudtunk megfelelő választ adni a piac kihívásaira, a többi bank kínálatára. Ezért néhány éve 110 takarékszövetkezet létrehozta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét, amelynek központi irányító bankja a Takarékbank Zrt. lett.

A hosszú távú fejlődésünk miatt szükség volt egy központi, egységes termékfejlesztésre, közös arculatra, erőteljes és összehangolt, országos marketing megjelenésre. Nap, mint nap érezzük, jó döntés volt számunkra az integráció, az itt dolgozóknak és a partnereinknek egyaránt.

A takarékok mindig is jó kapcsolatot ápoltak ügyfeleikkel. Ebben szinte ma is utolérhetetlenek, verhetetlenek vagyunk. Erre a bizalmi viszonyra kell építeni a modern kor elvárásainak megfelelő banki tevékenységünket. Nemcsak számlavezetéssel foglalkozunk, hanem állampapírokkal, pénzügyi alapok kínálatával, hitelezéssel.

"A családias, közvetlen légkört megtartva, azt kiegészítve a modern kor banki elvárásaival, termékpalettájával tudunk sikeresek lenni."

Egyik előnyük a piacon, hogy az uniós források egy részét MFB-pontokon keresztül lehet elérni, országosan 440 fiókban. A MFB Pontokat működtető konzorcium egyik tagjaként a B3 TAKARÉK 0%-os hitellehetőséget is kínál a vállalkozásoknak, kimondottan vállalkozásfejlesztési céllal. Az igénybevehető uniós források köre februártól tíz további termékkel bővül majd, így az új csomagban már lesz lehetőség – a kamatmentes hitel mellett – vissza nem térítendő támogatás igénybevételére is.

A régi hagyományokra támaszkodva egy új pénzintézetet építünk. A zökkenőmentes munkához, fejlődéshez a fokozódó elvárások mellett empatikus, megértő, de egyben a céget, az itt dolgozókat is jól menedzselő vezetőkre van szükség.

Nagy kihívások és rengeteg munka jellemzi a mindennapokat. De éppen ezért annyira érdekes, izgalmas a hivatásom. Kétségtelen, ez többet jelent napi 8 óránál, és sokszor a hétvégeket is fel kell áldozni. De ez nem meglepő egyetlen menedzser, vezető számára sem.

Szerencsére gyorsan regenerálódom. Barnagon lakom, onnan 20 perc minden nap Veszprém. Ez idő alatt van időm pihenni, töltődni, átgondolni az aznapot. Azonban az igazi pihenés az,ha kimegyek az erdőbe, vadászni. A csend, a nyugalom, a természet szépsége pillanatok alatt kisimítja az idegeimet. Teljesen kikapcsol, teljesen regenerál!

Aztán újból jöhet a munka. Úgy érzem, most teljes összhangban vagyok a szövetkezettel, az állásommal. Mindketten fejlődünk, mindketten élvezzük a napi kihívásokat, a munkát.”

NÉVJEGY

Iskolák:
​Lovassy Gimnázium
Felsőfokú banki végzettség

Munkahelyek:
Kinizsi Takarékszövetkezet
Kereskedelmi Bank
MKB
Forrás Takarékszövetkezet

B3 TAKARÉK Szövetkezet
- 2015-2016 székesfehérvári régióvezető
- 2016. október 1.-től veszprémi régióvezető, 37 fiók tartozik hozzá.