Nincs megállás
Még csak idén tölti be a 30-at, de már két évtizede a színészi pályán mozog, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy kétszeres közönségdíjasként a Pannon Várszínház egyik legkedveltebb arca, a színészet mellett pedig koreográfusi, rendezői és műsorvezetői szerepkörben is kipróbálta már magát. Azt hihetnénk, ennyi eredményhez minimum nagyfokú ambicionizmus társul, de Szelle Dávid nem kapar tíz körömmel a sikerért. Épp csak mérhetetlenül szereti azt, amit csinál, és kellő szakmai alázattal rendelkezik.

Igaz bevallja, rengeteget dolgozik azért, hogy egyre feljebb jusson a ranglétrán. Persze amikor 1999-ben, tízévesen megkapta első szerepét A dzsungel könyve című darabban a Petőfi Színházban, a színház még csak egy nagyon jó hobbi volt számára. „Rendkívül élveztem ebben a közegben mozogni – gyakorlatilag itt nőttem fel. De akkor még nem gondoltam, hogy majd ez lesz a hivatásom, tipikusan a „gyerekfoglalkozások” érdekeltek: ügyvéd, doktor, agysebész…” – meséli.

A középiskolát még környezetvédelem szakon kezdte el, de hamar rájött, nem ez lesz az útja. „A színház pezsgéséhez szokott emberként egy laboratóriumban ülni a műszerek között nagyon magányos szakmának tűnt. Így amikor 2005-ben átkerültem a Pannon Várszínházhoz, elgondolkodtam, ha egyszer ennyire szerelmes vagyok a színházba, miért ne tűzhetném ki célnak a színészetet? Hál’ istennek Vándorfi László igazgató úr is ezen a véleményen volt, látta bennem a lehetőséget, így az ő segítségével szereztem meg 2009-ben a színész II végzettséget, majd 2012-ben a színész I-et.”

Dávid szerencsésnek érzi magát, amiért fiatalon rájött, mit akar az élettől, és egy olyan közegben mozoghat, ami egy pillanatra sem áll le. Ahogy ő maga sem.

Közel 60 színházi munka van a háta mögött, színészi munkái mellett bemutatkozott már koreográfusként és a Starfactory műsorvezetőjeként, az elmúlt három évben pedig több fizikailag és lelkileg is nagy kihívást jelentő főszerep is megtalálta.

Az első Peter Schaffer Equus című darabja volt 2016-ban, ahol Blaskó Péter mellett alakíthatta a zavart elméjű fiatalembert, Alant. Dávid bevallása szerint a szerep egyszerre volt gyönyörű és ijesztő tapasztalat, ugyanakkor a kritikusok elismerő szavai mellett ebben az évadban már másodszorra elhozott, a legjobb színésznek járó közönség díja is bizonyította, megérte lemerülni a lélek legsötétebb vesztőibe.

Aztán jött az országszerte nagy visszhangot kapott, nem éppen habkönnyű Bunkerrajzoló, ahol hármas elosztásban játszhatta a Vad Fruttik frontemberének egyik alteregóját, majd Boka szerepe A Pál utcai fiúkban. 2018-ban pedig érkezett a Bűn és bűnhődés, ahol Raszkolnyikov bőrébe bújva szinte a lelki meghasadást is vállalva nyűgözte le a közönséget.

Szép, irigylésre méltó szerepsorozat, Dávid ugyanakkor nem bízza el magát, és nem várja el, hogy ezek után csak hasonlóan fajsúlyos szerepeket kapjon. „Nekem mindegy, hogy fő-vagy epizódszerepet játszom, mert mindkettőt imádom. Hatalmas felelősség, amikor én viszem a hátamon a darabot, viszont nagyon szeretek mások alá is dolgozni, és rendkívül élvezem, amikor hozzá tudok adni a másik kolléga tündökléséhez” – vallja.

A jövőben erre is lesz lehetősége: a következő évadban rendezői székbe ül a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című komédia kapcsán – immár hatodik alkalommal. Először 2015-ben rendezte meg az Egy bolond százat csinál című darabot, majd azóta minden évben besegített Vándorfi Lászlónak. Mint mondja, a mai világban jó, ha az ember több lábon áll, ráadásul a koreográfia, a dramaturgia, a rendezés mind ugyanúgy ott van egy színésznél, csak teljesen más perspektívából. Ezt megtapasztalni mindig izgalmas, és nagy kihívás is.

Dávid viszont szívesen áll elébük. Szerepálma nincs, minden feladatnak örül, amiket maximalizmussal végez. „Soha nem vagyok elégedett magammal, mindig többet akarok. Ez nem mindig jó tulajdonság, de inkább legyek ilyen, mint hogy hátradőlve azt mondjam: „Ide nekem az oroszlánt is!” – véli. A sikerhez azért a szakmai alázat mellett még egy dolog fontos, amit ő is jó tanácsként kapott: hogy higgyen magában.

Bertalan Melinda | Fotó: Domján Attila, Pannon Várszínház