Első tangó Veszprémben
Ha valaki egyszer ráérez a tangó ízére, többé nem tud elszakadni tőle: olyan lesz számára, mint a drog – vallják Balogi Szilvia és Tatorján József, a veszprémi Tango Misterio csoport oktatói. Ám a kábítószerrel ellentétben a tánc folyamatosan épít: nemcsak a testedre tanulsz meg odafigyelni, de a világ is kinyílik és egy közösség részévé válsz.

A varázslat ott kezdődik, amikor Szilvi és Joci otthonába belépve a táncosok vadidegenként is öleléssel köszöntenek. Nem kellene meglepődnöm, mert tudom, hogy a tánc nyitottságra nevel, a tangó pedig nem más, mint séta az ölelésben, mégis jól esik a szívélyes üdvözlet. Aztán, miközben figyelem a csapatot, hamar rájövök, mekkora ennek a jelentősége.

Bár a műfaj hallatán sokaknak a lázas hegedűmuzsika és a szenvedélyes mozgás ugrik be, ez nem a show-ról szól, sokkal inkább az egymásra hangolódásról. Itt nincsenek látványos forgások és díszes rúgások, a mozdulatok lassúk, puhák és elegánsak, a hangsúly a pontosságon és a zeneiségen van, a táncosok pedig két óra leforgása alatt jóformán tényleg csak egymást ölelve sétálnak. Nemes egyszerűsége ellenére az egész mégis roppant intim és békés.

Örömteli kapcsolat a lelkek között

Ez az, ami miatt Szilvi és Joci is beleszerettek. Korábban mindketten számos mozgásformát kipróbáltak már: Szilvi 6, Joci 20 éves kora óta táncol; a balettől kezdve a jazzig, a klasszikustól a keletiig, a hastáncon át a színpadi táncokig szinte mindenbe belekóstoltak, de a tangóban lelték meg azt a szabadságot és érzést, amit kerestek.

„A cél mindig az volt, hogy megtanuljunk tangózni, de tudtuk, az csak úgy megy, ha van rá elég időnk és energiánk - mesélik. - Hat és fél évvel ezelőtt, miután bejártuk a világot különböző showműsorokkal, belevágtunk. Nagyon sokat tanultunk itthon, de éreztük, valami hiányzik. Végül 2015-ben találkoztunk egy világbajnok szalon tangó párossal, akik elhívtak minket Buenos Airesbe, hogy elsajátítsuk azt a stílust, ami az ízlésünket tükrözte. Tulajdonképpen ott kezdődött az igazi pályafutásunk: szinte mindent elölről kellett kezdenünk, de Carlos Perez és Rosa Forte módszerében végre megtaláltuk, amit kerestünk.”

A pár szerint „nincs még egy olyan tánc, amely olyan őszintén tükrözné az emberi élethelyzeteket, és amely annyit tanítana önmagadról, a párkapcsolatodról, mint a tangó. Itt csak mi és a zene van, és csodás rájönni, hogyan tudod úgy segíteni a másikat, hogy miközben mindketten magatok maradtok, valami közöset hoztok létre. Játék ez, a lelkek találkozása, ahol eltűnnek a nyelvi korlátok. Fantasztikus érzés, amikor bárhol a világon odajön hozzád egy idegen, átölel, elkezdtek együtt táncolni, és olyan örömteli kapcsolat alakul ki köztetek, mintha mindig ismertétek volna egymást.”

Ez az, amit óráikon szeretnének átadni, mióta három éve elkezdtek oktatni, miközben a tanítás révén maguk is tanulnak. „Nem titok, hogy mi is megküzdöttünk a tangóval. Párkapcsolatban hozzászoksz az alkalmazkodáshoz, ám ez a tánc mindent felülír: folyamatosan szembesít, hogy mire vagy képes testben, lélekben, érzelmekben. Ha nem tudod félretenni az egód, az komoly csatákat szülhet” – mondja Szilvi. Ráadásul a hazai kultúra egészen más, mint a dél-amerikai – veszi át a szót Joci. „Ők sokkal felszabadultabbak, itthon viszont félünk attól a fajta közelségtől, ami a tangóval jár, mert egyből a következményekre gondolunk. Holott ez a bensőséges kapcsolat csak a tánc idejére szól, ott kell megélni a pillanatot. Emiatt az ölelést nagyon sokáig nem is tanítjuk, csak azt, hogyan sétáljunk zenére.”

Ismerd meg önmagad!

Azt mondják, a leglenyűgözőbb táncosok az idős párok. Nem véletlen: a tangó improvizatív tánc, három alaplépéssel (előre, hátra, oldalra), amiket kombinálhatunk, emellett erősen épít a kommunikációra. Itt kevésbé a technika számít, sokkal inkább az, milyen ember vagy. „Kell ahhoz bizonyos érettségi szint, hogy ne külső szemnek akarj táncolni, hanem a lényegre koncentrálj: hogy együtt legyetek. Ezt szeretnénk mi is elültetni a fejekben, mert Európában minden a teljesítményről szól, és az improvizációhoz is másként állunk – mondja Joci. – Itthon a tanárok rengeteg figurát tanítanak, holott a tangónak csak 20%-a figura, a többi az ölelés, a séta, a zene. Nincsenek szintek, amikhez mérheted magad. Ezt nehéz elfogadni, mert mindent tervszerűen akarunk végrehajtani, folyton valamihez mérjük magunkat, holott az életben sincs mérce, hol tartasz.”

Nem csoda, hogy a tangó komoly személyiségfejlesztő tréning: tartást ad, megtanít, hogy ne irányítani akarj, hanem vezetni, hogy a másik igényeit is észrevedd, és úgy tudj a társaddal egységet alkotni, hogy közben ne vesszen el a személyiségetek. „Mi is tapasztaljuk, hogyan alakít folyamatosan a tánc. Ma már sokkal jobban tudok figyelni Szilvire, higgadtan kezeljük az érzelmileg megterhelő helyzeteket is, s mivel a tánc ad egy közös tengelyt, az életben is pillanatok alatt egymásra tudunk hangolódni” – mondja Joci.

Szilvi szerint a tánc a nőiesség megélésében is segít. „Nőként hajlamosak vagyunk minősíteni magunkat, meg akarunk felelni egy felállított szerepnek, és nehezen találjuk magunkat. A tangóban viszont még él az ősi tisztelet a nemek iránt. Attól, hogy rábízod magad a párodra, nem leszel alárendelt és nem veszted el a táncod irányítását. Éppen ellenkezőleg: harmóniába kerülsz önmagaddal.” Ugyanez igaz a férfira is. Ő az, aki négy lábbal, két testtel és egy tengellyel gondolkodik, finoman invitálja a nőt, keretet ad neki, amin belül ő megélheti szépségét. Joci szerint olyan ez, mint a patak meg a medre: nem létezhetnek egymás nélkül.

Közösséget teremteni

Bár a tangó csodálatos tánc, nem való mindenkinek. Ez nem baj: a tömegessé tétel helyett Szilvi és Joci sokkal fontosabbnak tartják, hogy megőrizzék azt a fajta intimitást, amit megtapasztaltak Buenos Airesben. Tánciskolájukat sem vállalkozói szellemben működtetik. „Nem is reklámoztuk eddig magunkat, szájról szájra jut el a híre az emberekhez, az órák bevételét pedig visszaforgatjuk: ebből finanszírozzuk a külföldi utakat, ahol továbbfejlődhetünk, amit tudásként visszaadunk. Persze szeretnénk, ha ismét meghonosodnának a tradicionális tánciskolák, és Veszprémben is lenne egy hely, ahol a táncosok összegyűlhetnek. Ez nagy hiányosság, pedig lenne rá igény. Sokan azért jönnek tangózni, mert hiányzik egy érzés, az érintés az életükből. Az emberek vágynak a társas élményekre, amit a mozi, a színház nem tud megadni, mert ott is csak passzív résztvevő vagy. A tánc viszont igazi közösséget formál.”

A pár ezért azt tervezi, hogy jövőre az egyetemistákat is megszólítják – úgy látják, a fiatalok kifejezetten nyitottak rá és kevésbé félnek a tánccal járó változástól. Július 13-án, a Rozé Rizling és Jazz Napokon pedig élő zenekar kíséretében, Astor Piazzolla dalaival, egy előadás során a várost is bevezetik a táncparkettre.

Az argentin tangó Buenos Airesben alakult ki a XX. század első felében, ahol az akkori bányavárosban a férfiak kikötői táncaként ismerték, és a dalok nyelvezete is a korai tolvajnyelvből ered. Mivel a városban a nők aránya alacsonyabb volt, a hölgyek szívének elnyerésére a legjobb esély az volt, ha valaki minél jobb táncossá vált. A tangót később számos hatás érte, átkerült Európába, és az 1920-as évektől kezdve folyamatosan fejlődik a zene, keveredik az egyes országok hagyományaival, köztük hazánkéval is (pl. Noches de Hungría). Egyik legismertebb verziója az improvizatív szalon tangó, de kialakult színpadi változata is, ám ezek között jelentős különbség van tartásban, zenében és sétában is.

Kutatások bizonyítják, hogy a tangó gyógyír testnek és léleknek. Javítja a párkapcsolatot, növeli a bizalmat és óriási testtudatosságot ad, utóbbi fókuszáltsága, elsajátítása révén pedig kiváló stresszűző is. A tangó emellett empatikusabbá tesz és fejleszti a kommunikációt. „Egy kedves tanárom mondta mindig, hogy a kommunikáció legprimitívebb formája a verbális kommunikáció. E fölött van az érzelmi kommunikáció, majd a tangó. A táncban nem lehet hazudni, és nemcsak a partneredre figyelsz folyamatosan, hanem a külvilágra is, ami megtanít, hogy az életben is érzékenyebben állj hozzá például a kollégák feszültségéhez.”

Bertalan Melinda | Fotó: Domján Attila