Tizenöt éves lett a VeszprémFest!
Másfél évtized a zenerajongó közönség szolgálatában… Ennek örömére az idei évben rendhagyó koncertek színesítik a programot: miközben visszatérünk a gyökerekhez, az emelkedett világzene mellett lazább melódiákat is hallhatunk.

Reggae-láz

Július 11-én nyitja meg kapuit az idei VeszprémFest, mégpedig egy zöld-sárga-fekete, azaz jamaikai reggae-koncerttel, melynek sztárja a műfaj szuperhőse, Bob Marley ma már szintén veteránnak számító fia, a tizenhatodik lemezénél tartó Ziggy Marley lesz. Jubilál a fesztivál, de jubilál a muzsikus is, hiszen idén ötvenéves, és most jár először hazánkban. A többszörös Grammy-díjas előadóművész apjához hasonlóan gyakran politikai tartalommal tölti meg számait, s nyílt titok, hogy zenéjével az emberek közötti béke ügyét igyekszik előmozdítani. Álmodozó volna? Lehet, mindenesetre Rebellion Rises! című 2018-as lemezén elénekli a Circle of Peace című békemelódiát, melynek refrénjében felhangzik a karibi muzsikus jelszavaként is értelmezhető mondat: „Only the willing will see their dreams”, azaz „Csak az arra hajlandók fogják meglátni álmaikat.” Nem új ez a jelszó, hiszen már 2010-ben, amikor a Bob fiaiból összeállt The Marley Brothers Dél-Afrikába utazott, hogy ingyenes koncertet adjon Soweto lakossága tiszteletére, utazásuk jelszava ennyi volt: „Csak az arra hajlandók!”

Ziggy Marley sokoldalú művész, néhány évvel ezelőtt egy gyermekkönyvet is kiadott. Spirituális alkat, aki nem felejtette el, hogy a reggae vallásos zenének indult, s a karibi térség, majd az Angliában élő jamaikai kolónia szegényeit szólította meg elsősorban.

Ziggy Marley
2018. július 11., | 21:00 | szerda

Egy skót csillag

Szinte hihetetlen, hogy a több mint tíz esztendeje a pályán levő, a debütáló This Is the Life-ot 2007-ben kiadó Amy Macdonald alig múlt 30 éves. Első korongja rögtön előkelő helyekre került a brit slágerlistákon, és több mint 12 millió példányt adtak el belőle világszerte. Ki gondolta volna a glasgow-i kocsmákban, ahol a kellemes althanggal megáldott Amy szinte gyerekfejjel énekelni/gitározni kezdett, hogy a kislány egy csapásra világklasszissá nő? Az autodidakta skót előadó második kislemeze (Mr. Rock and Roll) szintén tarolt a slágerlistákon. Az énekesnő azóta megjárt több angol és amerikai tévés talkshow-t, és nemzetközi fesztiválok közkedvelt fellépője. Az idősebb zenehallgatók szívébe is bizonyára belopta magát, amikor 2010-ben Ray Daviesszel duóban elénekelte a The Kinks fél évszázaddal ezelőtti slágerét, a Dead End Street-et. Legutóbbi, negyedik stúdióalbuma, az Under Stars tavaly jelent meg: a brit lemezek listáján egészen a második helyig kapaszkodott, de óriási siker volt Németországban, vagy épp Új-Zélandon is. Csoda? Amy olyan slágerekkel rukkolt elő, mint a Down by the Water vagy a Dream On.

A slágergyáros

A skót világsztár koncertje után épp csak szusszanásnyi ideje marad a közönségnek, mielőtt az újabb nemzetközi hírű fellépő, Aloe Blacc birtokába veszi a porondot. A most negyvenéves Egbert Nathaniel Dawkins III, azaz Aloe Blacc szinte minden egy személyben: énekes, muzsikus, színész, lemezproducer, üzletember és emberjogi aktivista. Slágereivel (I Need a Dollar, The Man) gyorsan felkerült a brit listák élére, legemlékezetesebb sikerét mégis a nemrégiben elhunyt svéd DJ, Avicii (Tim Bergling) társaságában aratta a Wake Me Up című megahittel, melyben énekelt és szövegíróként is közreműködött. A dal „csupán” 22 országban vezette a slágerlistákat, többek között Angliában és Ausztráliában. Az előadóművész emellett az Emanon zenei duónak is tagja volt, Exile amerikai lemezproducer oldalán. Blacc más korai projektjein modern jazzt játszott.

A lemezeit hallgatva valószínűleg nem gondolnánk, hogy a kaliforniai származású énekes valaha nyelvészetet és pszichológiát hallgatott az egyetemen. Az Emanon nagy név lett az indie rap underground zenei világban, Blacc 2003-tól mégis a szólókarriert választotta. Eddig három önálló albumot jelentetett meg, de rendszeresen dolgozik a „Soha többé maláriát” elnevezésű alapítványnál is, amely már számos életet mentett meg Afrikában.

Amy MacDonald | Aloe Blacc
2018. július 12., | 20:00 | csütörtök

Áriák minden mennyiségben

Az idei program legünnepibb eseménye kétségtelenül az operagála, mely a VeszprémFest régi hagyományait eleveníti fel. Nem is akárhogyan. Négy világsztár ad egymásnak randevút a színpadon – mindegyiküket jól ismerheti a közönség élőben is, de együtt még sose voltak hallhatók a világot jelentő veszprémi deszkákon. Itt lesz José Cura, a fesztivált annak idején áriákkal megnyitó argentin tenorista. Az est másik férfi szólistáját, Ramón Vargast, a szintén latin-amerikai születésű tenoristát ugyancsak többször hallhatta a veszprémi publikum, emlékezzünk csak a 2005-ös Rigolettóra, ahol Rost Andrea partnere volt. Az idei operagálán is láthatjuk őket együtt, ezúttal egy-egy Donizetti-, illetve Puccini-duettet énekelnek majd. A Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas Rost Andrea mellett az est másik női fellépője a szintén világhírű koloratúrszoprán Miklósa Erika lesz, aki 2006-ban „az Éj királynője” szerepét énekelte Veszprémben, de idén is előad majd Mozart A varázsfuvolájából. Régi operaénekes ismerőseink egy közel harminc áriából álló fantasztikus gálaműsorral készülnek a július 13-i veszprémi estre, melyen a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséri őket Kocsár Balázs vezényletével.

José Cura | Miklósa Erika | Ramón Vargas | Rost Andrea
2018. július 13., | 21:00 | péntek

Aretha Franklin fehérben

A fesztivál július 14-i zárókoncertjét a külföldi fellépők talán legmarkánsabbja, Joss Stone énekesnő adja. Eredeti neve Joscelyn Eve Stoker volt, családneve megegyezett a Dracula szerzőjéével. Ki tudja, az énekesnő miért változtatott rajta. A doveri születésű előadó 2003-ban, tizenhat évesen robbant be a köztudatba egy többszörös platinalemezzel. Következő albumát is tömegek vásárolták meg világszerte. Ezen csendült fel eddigi legnagyobb slágere, a You Had Me. Eddig ötször jelölték Grammy-díjra, amit egyszer meg is nyert. Hét lemezt jegyez, és tizennégy filmben, illetve videójátékban tűnt fel, alkalmasint persze csak a hangjával.

Ránézésre azt képzelnénk, a szőke lány éneklése madárcsicsergésre emlékeztet majd, annál nagyobb a megdöbbenésünk, amikor meghalljuk, és kiderül, teljesen indokoltan nevezi a szakirodalom a „fehér Aretha Franklinnek”. A nagy erejű, lélekdús hang egyedül Amerikában okozott csalódást, ott is csak azoknak, akik úgy képzelik, az efféle énekléssel kötelezően együtt jár a nyomorúságos gyerekkor. Stone nem nélkülözött, nem is Harlem utcáin nőtt föl, csak remek hangja van, és nem mindennapi empátia, illetve stilisztikai kifinomultság szorult belé. Alighanem ezért dolgoztak vele világnagyságok Jeff Becktől Ringo Starrig és Dave Stewartig.

Joss Stone
2018. július 14., | 21:00 | szombat

Világzene hegedűre és citerára

A VeszprémFeszt egyetlen magyar sztárvendége idén Lajkó Félix hegedű- és citeraművész lesz. A szerbiai Topolyáról származó Liszt-díjas zenész pályája korábbi szakaszában szabad jazzt játszott (Dresch Quartet, Szabados György), ma már sokkal inkább világzenének nevezhetjük produkcióit. 1996-ban az etnojazzt művelő SaMaBa Trióval, négy évvel később a Magyorországon is méltán népszerű Boban Marković Orkestarral készített lemezt. A hegedűvirtuóz a kísérletek megszállott híve – valahányszor feltűnik egy színpadon friss műsorával, biztosak lehetünk benne, hogy teljesen új formációt hallunk majd. Lajkó Félix szinte valamennyi koncertjén újra kitalálja önmagát. Komponál filmzenét és színházi muzsikát; 2008-ban főszereplőként tűnt fel Mundruczó Kornél Delta című filmjében.

Veszprémben a Jezsuita Templomkertben lép porondra a világzenész, viszont három estén át – különböző formációkban. Július 11-én egy lengyel vonósegyüttes, a VOŁOSI kíséri majd: a kvintett a Beszkidekben alakult ott élő, klasszikus képzettségű muzsikusokból. Másnap a svájci zenei élet egyik legismertebb egyénisége, Jojo Mayer jazzdobos, a legendás Vienna Jazz Orchestra tagja ül a dobfelszerelés mögé, hogy duót játsszon a magyar hegedűssel. Végül a 13-i koncerten Lajkó Félix szólóban áll majd a veszprémi közönség elé, hogy megmutassa, milyen hangulatot képes varázsolni egymagában.

Lajkó Félix és a VOŁOSI (PL)
2018. július 11., | 19:00 | szerda

Lajkó Félix és Jojo Mayer (USA)
2018. július 12., | 19:00 | csütörtök

Lajkó Félix szóló koncert
2018. július 13., | 19:00 | péntek