Medgyaszay István: aki megtervezte a 110 éve épült veszprémi színházat
Medgyaszay István keze nyomát a mai napig magán viseli Veszprém belvárosa – sőt, a Petőfi Színház tervezett rekonstrukciója révén a megyeszékhely egyik ikonikus épülete visszanyeri azt az arculatát, amit az építész annak idején megálmodott neki.

A budapesti építész 1877-ben született Benkó István néven (ezt később azért változtatta meg, hogy életben tartsa anyai nagyanyja férfiágon kihalt családnevét). Szakmáját apjától örökölte, aki kőművesből lett építőmester. Az atya halála után István a Magyar Mérnök és Építész Egylet támogatása révén tudta folytatni tanulmányait az Állami Ipariskola építészeti szakosztályán. Miután 1898-ban leérettségizett, ösztöndíjjal a bécsi Képzőművészeti Akadémia Otto Wagner által vezetett mesteriskoláján folytatta tanulmányait, miközben párhuzamosan a bécsi Műszaki Főiskola magasépítész szakán is tanult. 1902-ben iratkozott át a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol 1904-ben szerzett diplomát.

Az évszámokból kitűnik, hogy a veszprémi színház pályafutásának egyik korai megrendelése volt. Az épület megtervezésére 1907-ben kapott megbízást, és az anyagválasztáskor az akkor úttörő technológiának számító vasbetonhoz nyúlt. Az egy esztendővel később, pontosan 110 éve közadakozásból felépült teátrum Magyarország első vasbeton-szerkezetes színháza volt, amivel Medgyaszay megalapozta szakmai hírnevét.

A terveket kissé leegyszerűsítve a soproni színház egy évvel későbbi átépítésénél is felhasználta – a szintén Petőfi Sándor nevét viselő épület le sem tagadhatná, hogy a veszprémi konstrukció testvére. Az építőipar akkori állapotát egyébként jól jelzi a soproni rekonstrukció üteme: a régi színházépület újratervezésére 1908 áprilisában kérték fel Medgyaszayt, aki májusra a végleges kivitelezési tervekkel is elkészült, az építkezés maga pedig hat hónap alatt lezajlott: karácsonykor már fel is avatták az újjászületett teátrumot.

A következő években bőven akadt munkája Medgyaszaynak. Templomokat, iskolákat, lakóépületeket tervezett, 1912-ben pedig az Operaház rekonstrukciójával is őt bízták meg. Ugyanebben az évben visszatért Veszprémbe is, ahol a ma Laczkó Dezső nevét viselő Veszprém Vármegyei Múzeumot rajzolta meg.

1915-ben frontszolgálatra jelentkezett, és ugyanebben az évben megnősült: feleségül vette Martinovich Gabriellát. A világháborút követően számos lakóházat tervezett, és közben kivette részét a szakmai diskurzusból is: cikkeket publikált, előadásokat tartott az urbanisztika és az építészet különböző témaköreiben. Ismét visszatért régiónkba: ő tervezte az 1930-ban épített balatonalmádi Szent Imre templomot, ami az egyik utolsó munkája volt, mielőtt be kellett zárnia vállalkozását, a gazdasági világválság miatt ugyanis a korábban virágzó építőipar is összeomlott.

A harmincas évek második felében még dolgozott, a második világháborút követő politikai fordulat azonban végleg szűk keretek közé szorította az idős mestert: mivel az előző rendszer elismert alkotója volt, a kommunisták ferde szemmel néztek rá, és csak segédtervezőként kapott munkákat. 1959-ben, 81 évesen hunyt el.

Schöngrundtner Tamás | Fotó: Domján Attila, internet