Dolce vita négykeréken
A kilencvenes években nem telt el úgy nyár a Balatonon, hogy ne lehetett volna látni néhány lakókocsival zötykölődő német turistát az utakon. Az idilli kép aztán egy időre a feledés homályába merült, hogy az új hippi mozgalom és az évtized iránti nosztalgia ismét dicső fénykörbe vonja a lakóautós utazást.

A hipszter érában tapasztalt lelkesedésnek persze már nem sok köze van a német turistákhoz, a végtelen szabadság iránti vágyhoz, a modern virággyerekekhez és Foster Huntingtonhoz viszont annál inkább. Utóbbi volt az, aki tulajdonképpen az egész mozgalmat is elindította útjára: Huntington 2011-ben még New Yorkban dolgozott a Ralph Lauren dizájnereként, amikor úgy döntött, háta mögött hagyja a betondzsungelt és inkább a napfényes Kaliforniába költözik, hogy ott aztán egy 1987-es Volkswagen Transporter Syncróra szert téve körbecsavarogja a nyugati partvidéket.

A 21. század Rouessau-i hőse persze csak józan mértékletességgel vágyik visszatérni a természethez: annyira sosem elbódult, hogy teljesen maga mögött hagyná a térerőt és az internetet, a keze ügyében pedig mindig akad egy fényképezőgép és egy okostelefon, hogy az élményeit megossza a közösségi médiában. Huntington sem tett másként. Az életmódváltásáról készült képeket az Instagramon tette közzé a #livesimply és az azóta globális trenddé vált #vanlife hashtagek alatt, a kivételes élményekre éhező népnek pedig több sem kellett: a dizájner mintájára ma már egyre többen válnak hosszabb-rövidebb távon furgonlakóvá.

Persze a spanyolviaszt nem Huntington találta fel. Az alig-alig döcögő, de stílusosan újradizájnolt kisbuszokat és lakóautókat már az ötvenes, hatvanas években kultikus státuszba emelték a kaliforniai szörfösök, akik a San Francisco és Los Angeles közötti partvidéket járták velük, illetve a hippimozgalom fiataljai, akik a járgányokban közlekedve és élve flashelték át az évtizedet. A szabadság eme laza képei azóta is örök vonzást jelentenek, Huntington pedig mindössze ráerősített ezzel az új virágkorát élő nonkonformista trendekre.

Mert egy lakóautóval járni a világot pontosan ezt jelenti: letérni a kitaposott ösvényről, stílusosan lázadni a társadalom által ránk erőltetett kötöttségekre, és persze roppant szabadnak lenni. Ma, amikor szóló utakra indulunk és hátizsákkal vágunk neki egzotikus országoknak, kalandot és autentikus élményeket keresve mindenhol, egy utazási iroda kínálta, klasszikus városnézős-tengerparton áztatós út már rég nem elégíti ki az igényeinket. A vanlife azonban maga a megtestesült vadromantika, ahol az édes élet épp az egyszerű, mégis megfizethetetlen dolgokban rejlik: az előttünk vibráló horizont képében, a reggel hasunkra sütő napfényben, a tábortűz pattogó hangjában, abban, hogy akár a tengerparton, az erdő közepén vagy egy canyon mellett is alhatunk.

Egy VW Transporterrel kanyarogni ugyanakkor az egyszeri élvezeten túl lélekemelő kaland is, ami után egy kicsit más perspektívából nézhet magára az ember: a kissé nomád létformának nyilvánvalóan megvannak a maga kihívásai, de ha ezeken túl tudunk lendülni, isteni élménnyel gazdagodunk.

Mennyibe kerül? 20-40 ezer Ft/nap bérlés esetén

Hasznos tipp: Mielőtt leparkolnánk valahol éjszakára, tájékozódjunk, megengedett-e ez az adott helyen, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek.

Furgonlakó magyarok a világ körül: Ha inspirációforrásra és hasznos tippekre vágyunk, érdemes elmélyedni a magyar társak beszámolóiban, például Rundabella, Mindenkilaci vagy OpenroadZ oldalán.

Bertalan Melinda | Fotó: Unsplash