A soha véget nem érő bal kanyar
Az Indycart időnként nevezik az amerikai Forma-1-nek is, főleg azért, mert a laikusok számára az autók formája nagyon hasonlít az európai gyökerű világbajnokságban használtakra. Valójában ez az összehasonlítás nem is sántít annyira, mert bár a két széria más-más evolúción ment keresztül, az indulásukkor nem sok különbség volt közöttük.

Európában és az Egyesült Államokban nagyjából egyszerre született meg az a fajta autóverseny, amit ma is ismerünk, és Forma-1-nek, illetve Indycarnak nevezünk. Európában az első nagydíjat 1906-ban rendezték meg, az amerikai „open wheel” bajnokság pedig 1905-ben rajtolt el a New York-i Bronxban található Morris Parkban. (Míg a Formula-1 hivatalos statisztikáit csak 1950-től jegyzik, az amerikaiak az első pillanattól kezdve mindent számon tartanak.)

Az első évtizedekben bár nem pontosan ugyanolyan szabályok vonatkoztak az autókra, de volt elméleti átjárhatóság a két világ között. Olyannyira, hogy az első világháború előtt az Amerikai Nagydíjon rendszeresen részt vettek európai versenyzők és csapatok is, később pedig az indianapolisi 500 mérföldes verseny jelentette a kapcsolatot a szériák között, hiszen a legendás futam 1960-ig mindkét bajnokságba beleszámított.

Az amerikai széria húzóneve egyértelműen az Indy 500. A legendás megmérettetés egyike a világ három legrangosabb autóversenyének. E rangját történelme adja: az Indianapolis Motor Speedway a világ legkorábbi épített versenypályái közé tartozik. 1909-ben adták át, és ezzel másfél évtizeddel megelőzi az európai motorsport-szentélyeket: Monzát (1922), Spa-Francorchamps-t (1922) és a Nürburgringet (1927). Bár az oválpályát az elmúlt 110 évben többször is modernizálták (eredetileg téglából rakták le, ebből az eredeti burkolatból ma már csak egy méternyi sávot hagytak meg a célegyenesben mementóul) a vonalvezetése nem változott, vagyis kivételes lehetőség adódik arra, hogy a köridőket történelmi távlatban, akár a száz évvel ezelőtti elődökkel is össze lehessen vetni.

Nem véletlen, hogy az Indy 500 az európai versenyzőket is annyira vonzza. Az idén 103. alkalommal megrendezett futamon is találkozhattunk a Formula-1-ből ismerős nevekkel: a legnagyobb közülük az a Fernando Alonso, aki a McLaren színeiben a Triple Crown megszerzését tűzte ki célul. A Triple Crown a világ három legrangosabb autóversenyének megnyerését jelenti: az Indy 500 mellett a Monacoi Nagydíj és a Le Mans-i 24 órás verseny dobogójának felső fokára kell felállni ahhoz, hogy a címet kiérdemelje egy versenyző. Hogy ez mennyire komoly teljesítménynek számít, arra az a legjobb bizonyíték, hogy az elmúlt 90 évben ez mindössze egyetlen embernek, Graham Hillnek sikerült.

Az Indy 500 trófeájára azonban számos, Európában is ismert sztár arcát is felvésték már győzelme után. A futamot több F1-es világbajnoknak is sikerült megnyernie, a hatvanas években Jim Clark, Graham Hill és Mario Andretti, a kilencvenes években Emerson Fittipaldi és Jacques Villenuve villantotta meg tudását az amerikai közönségnek, de talán az elmúlt évek néhány győztesét, Juan Pablo Montoyát vagy Takuma Satót sem kell bemutatnunk a magyar olvasóknak.

Bár azonos alapról indultak, a két széria mára máshova fejlődött. A Formula-1-ben a csapatok konstruktőrök is, vagyis maguk tervezik és gyártják az autóikat, míg az Indycar a Dallara egyenkasztnijait vásárolja meg, amiket a Honda és a Chevrolet motorjaival hajtanak – a csapatok csak a beállításokkal tudnak játszani.

Eltérően működik a szponzoráció is: míg az F1-ben a csapatok mindkét autója egyforma festéssel versenyez többé-kevésbé egész évben, Amerikában versenyzőnként különböző szponzorok jelenhetnek meg az autókon, sőt versenyről versenyre, államról államra teljesen új dizájnt kaphatnak a kocsik, mert a helyi szponzorok nem egész évadra, csak a saját futamukra vásárolnak felületet az autókon. Máshogy állnak a „fizetős pilóták” kérdéséhez is: míg Európában lenézik azokat a versenyzőket, akik a pénzük révén jutnak üléshez, az Indycarban elvárás, hogy a pilóta (vagy szponzorai) fizesse meg a költségeit, és ennek hiányában a legnagyobb sztárok is eleshetnek a lehetőségtől.

Schöngrundtner Tamás | Fotó: Unsplash