'Mindig a szabadság érdekelt'
Sosem akart a sokmilliomodik valaki lenni, huszonévesen meg is nyitotta álmai üzletét, Magyarország egyik legelső gördeszkás boltját Veszprémben. A Stég lassan 25 éve képviseli az underground életstílust a régióban. Jassek Balázzsal beszélgettünk meg nem nyitott állatkereskedésről, életfilozófiáról és a közös dolgokról.

Alig 20 évesen, 1995-ben nyitottad a Stég elődjét Blackboard néven a Dózsavárosban. Miért pont a gördeszka?

A gördeszkázás a tévén keresztül személyes szinten fertőzött meg valamikor a ’80-as években. Hamar megtanultam gördeszkázni. A kilencvenes évek elején már a teljes méretű, drágább, „profi” gördeszkák jöttek, saját keresetem nem volt, és a budapesti iskolát és a gördeszkázást is finanszírozni kellett. Eleinte a fővárosi nagykereskedésbe jártunk fel áruért, amit itthon a barátainknak adtunk el. Mivel vállalkozó szülők gyereke vagyok – állatkereskedésünk volt a Haszkovón –, egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb én is elkezdek „csencselni” dolgokkal. Ezt később nagyban akartuk csinálni, így először 1995-ben a Dózsavárosban nyitottunk boltot a barátaimmal. Ha bármi mást csinálok, jobban jöttem volna ki üzletileg és anyagilag is. Ez egyértelműen szerelemprojekt.

Az állatkereskedés jobb lett volna?

A mai napig sajnálom, hogy nem folytattuk a családdal. A lányom most lett hüllőrajongó, örömmel venné át a családi stafétabotot.

A Stég közben 25 éves lett, amit kevés hazai hasonló profilú vállalkozás mondhat el magáról. Gondoltad volna, hogy megélitek a negyed évszázadot?

Nem gondoltam volna, hogy összejön a 25 év, de itt kiemelném, hogy sosem ragaszkodtunk foggal-körömmel ahhoz, hogy elsősorban gördeszkás bolt legyünk. Ahhoz mi nagyon kicsik vagyunk vidéken. Változunk, ha kell, de bázisnak mindig ott a deszka. Mindig megéreztem az aktuális trendeket, amerre el kellett mozdulni. Volt, mikor az outdoor ment, volt mikor a fashion vagy a streetwear, ezekre akkor mindig ráerősítettünk. A mi túlélésünk záloga ez volt, ami valahol megalkuvás, de el kellett dönteni, hogy jól akarjuk-e csinálni, vagy inkább zárjuk be a boltot, és legyen helyette egy kínai vagy egy turkáló.
Volt egy Stég Budapesten is néhány évig, ott megengedhettük, hogy a gördeszka legyen a fő profil. A trendek jönnek-mennek, de mindig sikerült alkalmazkodni, hogy jól menjenek a dolgaink. Most is vannak nagyszabású tervek a fejemben.

Ezek titkosak?

Eléggé.

Ha ma valaki azt mondja a környéken, hogy Stég, tudja miről van szó, hisz nem csak egy bolt: szubkultúrát közvetít úgy, hogy közben felvállalta és vállalja „profilba vágó” események megrendezését, többek közt a közös gurulásokat, és (néha) koncerteket, versenyeket.

Ez 2006-ig nem volt tudatos. Addig csak marketingként tekintettem rá. Mivel mindent saját zsebből kellett fizetni, egy idő után nem érte meg. Később jöttem rá, hogy a mai fiatal generáció még nem vállalja fel az underground kultúra terjesztését, így ha életben szeretnénk ezt tartani Veszprémben, nekünk kell beletenni. Valamilyen szinten össze kell játszanunk, hisz ha például nincs egy Murak és Expresszós klubélet anno, akkor ma nincs underground. Ha nincs underground, nincs vevőkör és szubkultúra. A világban utazva azt látom, hogy ahol nincs egy olyan skateshop, aki zászlót tart, akkor ott elvész a lényeg. Székesfehérváron, ami egyébként kétszer nagyobb város, nincs senki, aki felvállalná ezt a kultúrát. Nem kell utat törni, elég, ha megmutatjuk, hogy van ilyen is, és az emberek maguktól csatlakoznak. Fazekas Gábor (volt Szigony), az Expresszó és Molnár Laci ezt fontosnak érzi, ami mind hozzátesz a nagy közöshöz. Egy nagy közös pakkba pakolunk, amitől egy sokkal közelibb város lehet Veszprém.

A legtöbb korodbelit nem érdeklik már a hasonló dolgok és az underground. Mi a motivációd és az életfilozófiád?

Úgy nőttem fel, hogy mindig a szabadság érdekelt. Napi szinten téma volt, hogy a szocializmus és a kommunizmus miért nem jó. Emellett volt egy olyan velem született önmegvalósítási bomba, ami arról szólt, hogy nem akarok a tízmilliomodik senki lenni. Hajtóerő, kivagyiság és egy nagy adag lokálpatriotizmus ad mindig egy plusz löketet.

Nem csak üzletet igazgatsz, hanem mostanában fotózol is. Nem is akárhogy.

A fotózás a Tánc Fesztiválján való önkénteskedéshez és a bolthoz hasonló szerelemprojekt. A kultúra és a művészet mindig hiányzott az életemből. Az a fajta, ahol az ember kaphat absztrakt dolgokat. A Tánc Fesztiválja nekem ilyen. Elkezdtem fotózni a fesztivált, és egyre jobban elkezdett érdekelni. Nemrég hoztam meg azt a döntést, hogy ez érdekel és elmegyek fotós iskolába, hogy jobb legyek.

Ha van ideje, mivel kapcsolódik ki Jassek Balázs?

Ami engem mentálisan lehoz mindenről, az a fotózás. A motorozást és az extrém sportokat most kicsit pihentetem, de szeretném újra kezdeni. Napi szokásom a több, mint húsz éve végzett buddhista meditáció. A kedvesemmel emellett sokat járunk termálba és kirándulunk. Utóbbival kapcsolatban is vannak terveim, jó lenne például 2023-ig a Veszprém környéki túraútvonalakat ismertebbé és felhasználó baráttá tenni.

Gesztesi Ákos |Fotó: Domján Attila