Ez nem munka, hanem szerelem
Az Amigos a gyerekekért az egyik legnépszerűbb hazai civil szervezetként egyre több kórházba juttatja el segítő önkénteseit, hogy játszanak, tanuljanak, beszélgessenek a kis betegekkel. Forgács-Fábián Sára, a kezdeményezés kitalálója maga is hosszú időt töltött a fehér falak között, és kilenc évesen meg-fogadta: egy gyermek sem lehet többé magányos.

Hogyan indult az Amigos történet?

Harmadik osztály előtti nyáron elkezdtem egy eddig ismeretlen fájdalmat érezni a lábamban. Elvittek a szüleim orvoshoz, aki először azt mondta, csak néhány napra kell bemennem a kórházba, végül egy évet maradtam. Kihagytam a tanévet, de Jutka néni, Laci bácsi és Lilián néni mindent átadtak és előkészítettek ahhoz, hogy anyukámmal meg tudjuk tanulni az anyagot, így nem kellett évet ismételnem. Akkor talán nem is tudtam, mennyire szerencsésnek érezhetem magam, hogy anyukám végig mellettem lehetett. Abban az időszakban egyértelművé vált, hogy nekem is segítő pályára kell mennem. El is kezdtem a gyerekeknek készült kezdők latin nyelvkönyvéből tanulgatni a szavakat, hiszen annyit már láttam, hogy az orvosok is ezt a nyelvet használják. Később, mivel a biológiát és a kémiát kevésbé szerettem, pénzügy és számvitel szakra mentem a Corvinusra.

Szokatlan döntésnek tűnik az eredeti elképzeléshez képest. Változott a terv?

Tudtam, hogy valami sajátot szeretnék és a vállalkozáshoz szükségem lesz gazdasági ismeretekre. Az első tanév után pedig már jött a gondolat, hogy itt egy csomó barátom, akik olyanok mint én, és szeretnének valamit csinálni – nézzük meg, együtt hogyan tudunk segíteni. Így született meg az Amigos.

A tapasztalatok alapján fogalmazhatunk úgy, hogy segíteni “menő”. A kortársaid kezdetben is nyitottak voltak?

A társadalmi tudatosság mostanra nagyon beépült a fiatalokba. A gondolat elültetődik, akár a médiából például a műanyagmentes júliussal is: mondhatjuk viccesen, hogy a tudatosság már a bambuszfogkefével elindult egy menő irányba, ami pozitív. Az első tíz ember, akit megkérdeztem az Amigosról, mind azt mondták, hogy menjünk és csináljuk, azóta pedig folyamatos túljelentkezés van. Ennek az is az oka, hogy a nagylétszámú tömegoktatást végző egyetemeken hiányzik az embereknek a közösség: szeretnének segíteni és közben tartozni valahova. Ezt a közösséget mi meg tudjuk adni nekik, a titok pedig, hogy valójában nem is mi adjuk, hanem maguknak alakítják ki: talán ez a legszebb az egészben.

Mostanra az Amigos a főállásod. Ez volt az eredeti cél?

A gyakornokságom ideje alatt az Amigos már kitett egy teljes állást, de tudtam, hogy szeptembertől szeretnék elmenni Amszterdamba mesterképzésre. A szüleim támogatásán kívül én is hozzá akartam járulni a költségeim térítéséhez, így két opció volt előttem: az egyik, hogy elmegyek egy multihoz, ahol olyat csinálok, amit nem annyira szeretek, vagy keresünk az Amigosban olyan forrást, hogy teljes állásban foglalkozhassak vele. A környezetem az utóbbit támogatta, mindenki azt mondta: “ez a legjobb neked és az Amigosnak is.” Mielőtt elkezdtem a mesterképzést, egy hosszú kiválasztási folyamat során két szakmailag és közösségileg is tökéletes embert találtunk a szerepem betöltésére: a pozíciómat elosztottuk egy boldogságért felelős Amigora, aki a gyerekekkel, kórházakkal és a közösséggel, illetve egy fenntarthatóságért felelős Amigora, aki pénzüggyel, pályázatokkal, jogi kérdésekkel foglalkozik. Amióta visszajöttem, hárman vezetjük az Amigost az Amigokkal karöltve.

Nem lehet könnyű egy népszerű alapítványt menedzselni. Mi a titok?

Igazából nincs titok, csak neki kell álni és alázattal csinálni. A kint töltött idő alatt elkezdtem kutatni az Amigos módszertanát, végül ebből született meg az Amigos Method, ami azóta publikálva lett. Benne van például az, hogy az önkénteseket hogyan tudjuk hosszú távon motiváltan tartani. Nagyon sok civil szervezet működik, akár másod-, harmadállásként, szerelemből, ami nagyon jó. De ha megtehetjük, hogy az Amigos olyan profi módon működjön, mint bármelyik vállalat és még egy akadémiai vonalat is behozunk mellé, ami hosszú távon a tudás átadásában nyújt támogatást, illetve amivel esetleg más civil szervezetek is olyan gyakorlathoz jutnak, ami segít, hogy egyre több civil szervezet működjön sikeresen az országban, akkor szerintem nekem ez a feladatom: a gyakorlatot az elmélettel egyesíteni.

Biztos rengeteg történeted van. Van kedvenced?

Ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret és nagyon fontos neki, akkor gyakorlatilag minden nap boldog. A trolibuszon utazva van, hogy csak nézek ki az ablakon és elképzelem a kemény munka mellett naponta megtörténő csodálatos apró mozzanatokat, és azt kérdezem, hogyan lehet ennyire jó nekem. A férjem mindig nevet rajtam, ha azt mondom, munka. Ez nem munka neked, hanem szerelem – jegyzi meg. Én meg természetesen egyetértek, hiszen valóban az.

Sulyok Georgina | Fotó: Amigos