Szenvedéllyel fűszerezve
Szerelemgyermekként jött létre, de az ötletgazda maximalizmusa nem hagyta, hogy megmaradjon egyszerű gasztroblog szinten. Az Emlékek íze megőriz, átad és elmesél recepteket, élményeket és történeteket egy olyan világjáró tollából, aki a nyugalmat egy eldugott bakonyi faluban találta meg. Neubauer Judit, az Emlékek íze megálmodója kalauzolt bennünket országhatárokon és receptúrákon át.

Utoljára talán az Igazából szerelem c. klasszikusban hallhattuk, hogy ha valódi szenvedély vezérel minket, akkor nincs, ami megállítson célunk elérésében. És, hogy egy karácsonyi ponyva mekkora igazságokat is tartalmazhat, ahhoz nem kell Hollywoodig menni, elég megismerni a szűkebb környezetünkben olyan embereket, akiknek döntéseit nem minden esetben a racionalitás, sokkal inkább a szenvedély és kreativitás jellemezte. Azt, hogy mindezt a sors mennyire honorálja, arra Neubauer Juditnak, az Emlékek íze blog megálmodójának története tökéletes példa lehet.

GAZDASÁGI MUTATÓKTÓL A SÓ ÉS LISZT MEGFELELŐ ARÁNYÁIG

Manapság, amikor egyre inkább teret hódítanak a médiában a feltűrt ingujjú tetovált séfek, üde színfolt egy olyan online felület, ahol a főzés a maga egyszerűségében, de végtelen precizitás mellett, minőségi köntösben jelenik meg, mind képi, mind a menüsorhoz kapcsolódó személyes történetek megfogalmazásában. Ehhez hasonló érzése lehet annak, aki először találkozik Judit szerelemgyerekével, az Emlékek íze gasztrobloggal. Egy emberöltő alatt felhalmozott receptek és a hozzájuk kapcsolódó személyes élmények, benyomások, történetek Avignontól New Yorkon és Andalúzián át, egészen egy kis bakonyi falucskáig, ahol a szerző ma él és alkot. Úgy a konyhában, ahogy a billentyűzet előtt. Pedig sokáig nem volt egyértelmű, hogy a gasztronómia és az írás világában fog Judit kiteljesedni. Már végzett közgazdász volt, amikor először kezdett el ismerkedni a főzés apróbb csínjaival.

„Először csak magamnak főztem, aztán egyre inkább azt éreztem, hogy ez nem elég és még többet, jobbat akarok kihozni magamból. A végső lökést Christine barátnőm adta meg, aki Franciaországban végleg megfertőzött a főzés szenvedélyével” – mesél Judit a kezdetekről.

HÁROM SZENVEDÉLY, EGY SZERELEM

A főzés önmagában viszont kevésnek bizonyult az önkifejezéshez, Judit további szenvedélyeit, az írást – vagy, ahogy ő fogalmaz, történetmesélést – és a fotózást is segítségül hívta, hogy ezek elegyéből megalkossa az Emlékek ízét, hogy aztán ezen a felületen különböző receptek bemutatása mellett átadja az általa megélt vicces, elgondolkodtató és némely esetben megható történeteket.

Szakács, gasztrofotós, történetíró… külön-külön egyik sem igaz Juditra, de állítása szerint, ha együtt vesszük ezeket, akkor már közelebb járunk az ő megismeréséhez.

„Nem tudnék nem írni, nem főzni és nem fotózni. Ha a hármat együtt végezhetem, akkor érzem magam leginkább a helyemen” – vallja magáról.

A KOVÁSZOS KENYÉR HANGJA, AHOGY A KEMENCE KÖVÉN LANDOL

Viszont az idevezető út nem volt egyenesen kikövezve. Sőt, némely esetben, egy racionálisabb ember számára, egyenesen a logika törvényeit felrúgva jutott el eddig. Pedig a kezdetekben édesanyja is aggódva figyelmeztette, hogy a szakács-élet nem tartozik a legkönnyebbek közé. Addigra viszont Juditnak már szilárd elképzelése volt arról, hogy kizárólag ezen a területen tud teljes mértékben kibontakozni. Nem hobbiszinten, hanem a tőle telhető legtökéletesebb módon, annyi tapasztalattal felvértezve, amennyit csak magába tud szívni.

Erre viszont csak úgy volt lehetősége, ha belekóstol más kultúrák gasztronómiájába is. Ezt pedig akár szó szoros értelemben is vehetjük. Így jutott el Franciaországba, ahol a francia ételkultúrát testközelből szívhatta magába. Az itt, valamint a tengerentúlon szerzett tapasztalatok és élmények inspirálták arra, hogy megnyissa Bistro 181 névre keresztelt éttermét Pest szívében. Még több barátság, élmény és tapasztalat után azonban egy újabb nehéz döntést kellett meghoznia: bár a bisztró népszerűsége töretlen volt, Juditot továbbra is vonzotta a felfedezés élménye és világjáró szenvedélye. Így a bisztró bezárása után Spanyolországba, Andalúziába vezetett az útja.

„Elvarázsoltak a spanyol ízek, a narancsfák, a piacok, Maria és Borja pékségének forrósága, a készülő kovászos kenyér hangja, ahogy a péklapátról a kemence kövén landol” – emlékszik blogján az itt töltött 2,5 évről.

A kenyerek és péksütemények iránti vonzalma egyébként a mai napig meghatározó szakács és írói tevékenységében. Arra a csöppet sem egyszerű kérdésünkre, hogy melyik ételt nevezné meg, ha a kedvencét kéne említeni, rövid gondolkodás után a kelt tésztákat jelölte meg.

AZ EMLÉKEK ÍZE, AZ EMLÉKEK ŐRE

Sokaknak ez a spanyol idilli élet akár életcél is lehetne, Juditban mégis itt fogalmazódott meg az az elhatározás, ami talán évek óta ott szunnyadt benne, várva a megfelelő időre, hogy a felszínre törjön: vágyódás egy kis bakonyi házba, saját kerttel, gyümölcsfákkal, fűszernövényekkel. Maga mögött hagyva az Ibériai-félszigetet hazatért, hogy aztán az álmaiban elképzelt otthonát elkezdje felépíteni.

Bár az Emlékek íze országhatárokon és generációkon is átível, ha a blognak mégis otthont kellene adni, ez a bakonyi házikó lenne az, ahol Judit az általa elképzelt festői környezetben idézheti fel emlékeit, miközben régi szakácskönyvekből, vagy nagymamája féltve őrzött receptjeiből válogat éppen.

„A recepteket meg kell őrizni, a történeteket pedig el kell mesélni” – vallja.

Szenvedélyes önmegvalósításnak indult, mára mégis népes követőtábora lett, akik között a magyar olvasók mellett a világ minden tájáról fel-feltűnnek hasonló gondolkodású emberek. Mivel a magyar mellett angol nyelven is olvashatóak az írások, Judit történetei a világhálón keresztül egészen Ausztráliáig eljutottak.

„Folyamatosan kapok leveleket a legkülönbözőbb országokból, és néha megdöbbentő, hogy hány embernek van magyar kötődése. Írt már egy idős hölgy az USA-ból, hogy gyerekkorában magyar volt a bejárónőjük, aki ilyen ételeket készített, amiket most én is bemutatok. Egy fiatal ausztrál fiú pedig azzal keresett meg, hogy felmenői szintén magyarok voltak, és bár ő nem beszéli a nyelvet és még Magyarországon sem járt, de egy kicsit közelebb hoztam őt a gyökereihez“ – mesél Judit az olvasókkal való kapcsolatáról.

„A közös nyelvünk az étel, az Emlékek ízében pedig összekapcsolódunk egymással. Találkoznak egymással olyan emberek, akiknek egészen más az élettörténetük, de van egy közös szenvedélyük. Én pedig segítek ezt ki- és megélni, ameddig csak tudom.”

Neubauer Judit közgazdászként végzett, de saját bevallása szerint csak ideig-óráig tudta elbűvölni a marketingkommunikáció világa. A főzés iránti szerelme Franciaországban indult, ennek hatására visszaült az iskolapadba. A Lenôtre Akadémián szerzett szakács diplomát, a New York-i French Culinary Institute-nál pedig a kézműves kenyerek készítését sajátította el a legfelső szinten. Dolgozott egy avignoni étteremben, majd megnyitotta Pest szívében saját éttermét, a Bistro 181-et. Nyughatatlan szenvedélye az új élmények után új kalandra hívta, a bisztró bezárása után Andalúziába költözött, hogy elmélyedjen a spanyol gasztronómiában is. A szíve viszont hazahúzta, és immáron egy kis bakonyi falu parasztházának konyhájából írja és tárja a világ elé emlékeit, élményeit és természetesen receptjeit a saját illusztrációival az Emlékek íze blog hasábjain.

Hajas Bálint | Fotó: Domján Attila, Neubauer Judit – Emlékek íze