A termőhely a legszebb tükör
A Figula Pincészet 1993-ban alakult a Pannon táj ékköveként emlegetett Balaton régióban. A dédapa, Tolnay István a XIX. században Balatonfüred legtekintélyesebb borosgazdái közé tartozott, így nem volt kérdéses, hogy mivel foglalkoznak. A legmagasabb minőség elérése érdekében a szőlő gondozásától a borok palackozásáig minden folyamatot a család végez, illetve felügyel. A hagyományok tiszteletét ötvözik a legkorszerűbb technikai és technológiai lehetőségekkel.

„A szőlő csodálatos növény. Képes túlélni a gonosz időket, megnyugvást, hitet, örömet, vigaszt, jókedvet, uram bocsá’, kellemes bódulatot nyújtva megfáradt gazdájának. Ám, hogy szerény megélhetést is biztosítson, ahhoz a hagyományok tisztelete mellett új törekvésekre, mívesebb technológiára és értő fogyasztókra – úgymond „borivókra” van szükség. Igen, borivókra, akik érzik, értik a műveket, a kompozíciókat, hiszen a jó borok finoman hangszerelt alkotások. A jó bor halkan és tisztán szól, akár egy gregorián ének, mely feledhetetlenül simogatja a pincék templomi csendjét.” (Figula Mihály, 1952–2008)

Mi foglalkoztatja manapság?
Próbálunk a minőségen javítani. Egy olyan borvidéken, ahol 2000 éves hagyománya van a szőlőművelésnek, nem újítani kell. Nem kell újrafogalmaznunk a borvidéket. Itt megvannak az alapfajták – nyilvánvalóan az Olaszrizling, Balatonfüreden ehhez kell a legjobban ragaszkodnunk, rajta kívül pedig van még néhány fajta, amelyik tökéletesen alkalmazkodik a borvidék mikroklímájához, talajához, domborzatához. És ha ismerjük ezeket a fajtákat, akkor már csak a megalkotandó borstílusokat és bortípusokat kell megtalálnunk. És fel kell végre nőni az értékesítés terén. Meggyőződésem, hogy a magyar bort nem külföldön kell eladni, hanem itthon, a legjobb esetben: a pincében. Órányira fekszenek egymástól a borvidékek, remek gasztronómiai bortúrákat lehet szervezni, ezek vendégéjszakákat jelentenek, pénzforgalmat, aminek mérhető nemzetgazdasági jelentősége van. A borainkat úgy kellene exportálni, hogy ki se lépnek a palackok a pincéből…

Milyen legyen ez a bor?
A „csopaki” valójában egy bor volt annak idején, nem gondolkodtak fajtában, mert nem az volt a fontosabb. Ha valaki olvasgat egy kicsit, mondjuk Márait vagy Hamvast, azt láthatja, hogy mindig a termőhely a fontos, vagy ha nem, akkor gasztronómiai oldalról közelítik meg a kérdést, például néhol pecsenyebort termeltek… Ehhez kell nekünk visszatalálni. Kérdéseket teszünk fel magunknak, ezek a kérdések palackba kerülnek, és abban bízunk, hogy majd lassan ezekre a kérdésekre – a sok kísérlet után – válaszokat is tudunk adni: milyen is a mi borvidékünk igazi karaktere. Nem Figula bort kell készítenünk, hanem füredit és csopakit, szőlősit, pécselyit, tihanyit: ez a feladat. A termőhely a legszebb tükör, annak kell a borban megjelenni.

Az elsők között kezdtek vörösborral foglalkozni a borvidéken.
Igen, mert itt van Tihany, és ez egy nagy feladat, nagy kihívás. Régen saját szőlőfajtája is volt, a „Tihanyi fekete”, tehát a kékszőlő nagyon régóta honos a borvidéken, ezért az nem is lehetett kérdés, hogy szükség van-e itt rá. Remek a talaj, a Balaton három oldalról körbeöleli, termőelemként adott a Belső-tó is, a vízről a nap visszatükröződik, ezek mind olyan extra körülmények, amelyektől Tihany nagyszerű hely a kékszőlő műveléséhez. Azt hiszem, már megtaláltuk azt a stílust, ami reprezentálja a termőhelyet. Apu azt mondta egykor, majd akkor lesz vörösborunk, ha már megtanultunk fehéret készíteni. Erre mondom én azt, hogy ha ezt megvártuk volna, sose lenne vörösborunk, mert az a minőségi szint, amire ő törekedett, az már nincs is.

Ifj. Figula Mihály
Balatonfüred-csopaki borvidék – Figula Pincészet

Született 1978. szeptember 1-jén, foglalkozása borász. Nagyszülei és szülei is a borász szakmában tevékenykedtek. Édesapját, id. Figula Mihályt 2000-ben az év bortermelőjének választották. 1993-ban, mikor családja magánvállalkozásba kezdett, már biztosan tudta, hogy ő maga is ezzel fog foglalkozni. Gyermekként strand helyett a szőlőbe járt. 2000-től napjainkig a Figula Pincészetben dolgozik Balatonfüreden. 25 hektár saját ültetvényen és 5 hektár bérleményen gazdálkodnak, a család végzi az összes munkát. 200 000 palack körül forgalmaznak évente: nem a mennyiség, hanem a minőség a legfontosabb.

Tanulmányok:
1997-2001 – a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen szőlészetet és borászatot tanult
2000-2001 – a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen marketing menedzser szakon szőlész-borász szakmérnöki képesítést nyert

Tóth Loon | Fotó: Babják Tamás